Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Hegyvideki_sikerek_ritmikus_gimnasztikaban1

Hegyvidéki sikerek ritmikus gimnasztikában

Remekül sikerült az idei esztendő a Hegyvidék SE ritmikus gimnasztikásainak, a szakosztály versenyzői közül heten bekerültek a korosztályos válogatottakba. Több világversenyen is ott voltak a XII. kerületi sportolók, akik a legjobb eredményt az Universiadén és a junior Európa-bajnokságon érték el.

Hiába mutatott be szinte hibátlan gyakorlatokat – a Hegyvidék SE-t erősítő Budai Juliannát és Miklós Dominikát is a soraiban tudó – felnőtt ritmikusgimnasztika-csapat a montpellier-i világbajnokságon, ez kevés volt az üdvösséghez. A válogatott ugyanis – a szakma legnagyobb megdöbbenésére – végül két tizeddel lemaradt az olimpiai kvalifikációt jelentő helyekről. Pedig a labda-, szalag- és karikagyakorlatok után mindenki biztos volt a sikerben – ahogy Budai Julianna fogalmazott, rövid időn belül megjárták a mennyet és a poklot.
„Nagy csalódás volt a kapott pontszám, több olyan csapatot rangsoroltak elénk, amelyek elrontották a gyakorlatukat” – idézte fel a történéseket a sportoló, aki ennek ellenére elégedett eddigi pályafutásával. Mint elmondta, két évvel ezelőtt tagja lehetett a moszkvai világbajnokságon kilencedik helyezett gárdának, azonban ennél is fontosabbnak tartja, hogy a sportnak köszönhetően olyan képességeket sajátított el, amelyeknek a „civil” életében is hasznát veszi.
Az ELTE tanítóképző karán testnevelés–műveltség területen tanul Huszár Barbara, aki Kocsis Eszterrel együtt negyedik helyet szerzett a senzeni Universiadén. „Ez az eddigi legjobb eredményem, méltó zárása a sportkarrieremnek, hiszen számomra az a legfontosabb, hogy magyar válogatott lehettem. Ötéves koromban a Hegyvidék SE-ben ismerkedtem meg a sportággal, a megszerzett tudást pedig már három esztendeje ugyanitt edzőként adom át a gyerekeknek” – mesélte az ELTE hallgatója.
A májusi, Minszkben megrendezett junior Európa-bajnokságon a hegyvidéki Böröcz Biankával, valamint a Varhanyovszki ikrekkel, Kincsővel és Villővel megerősített válogatott kéziszer-csapat a kilencedik helyet szerezte meg, ami figyelembe véve, hogy huszonhárom ország indult, jó eredménynek számít.
„Minden idők legnépesebb mezőnye gyűlt össze, ezért különösen nagy fegyvertény volt bejutni a legjobb tíz közé – értékelte a lányok helyezését a Hegyvidék SE ritmikus gimnasztika szakosztálya mellett a juniorválogatottat is edző Mochlár Emese. – Szeretnénk, hogy a juniorok majdan a felnőttek között is szerepet kapjanak. Böröcz Bianka novemberben egyéni junior országos bajnok lett összetettben, neki van a legnagyobb esélye arra, hogy jövőre egyéniben is elindulhasson a junior Eb-n, de a Varhanyovszki testvérek is szép jövő előtt állnak a felnőttek között. Meg kell említeni a serdülőkategóriában országos bajnoki címet nyerő Li Glóriát, akiben még sok örömünk lehet.”
Az edző az idei évet azért is tartja áttörésnek, mert ilyen sok válogatottat még soha nem adott a Hegyvidék SE, ami azt mutatja, lassan beérik az évek alatt befektetett munka.
„Hat kategóriában versenyeznek a tanítványaink, több mint negyven igazolt sportolóval dolgozunk. Hároméves kortól külön tanfolyamokat is tartunk, ami megkönnyíti a kiválasztást. Aki tehetséges és akar, innen könnyebben továbbléphet. Az amatőrökkel heti egy órában foglalkozunk, az élsportolóink azonban mindennap edzenek. A nagy versenyek előtt délelőtt és délután is gyakorolunk, ami már komoly megterhelés – hangsúlyozta Mochlár Emese, aki egyetért Budai Julianna szavaival. – Az áldozatvállalás hosszú távon mindenképpen megtérül, hiszen a ritmikus gimnasztika olyan tulajdonságokkal ruházza fel a lányokat, amelyeket az élet számos területén kamatoztathatnak.”Hegyvideki_sikerek_ritmikus_gimnasztikaban2

Kn.

 

Rg-tanfolyamra lehet jelentkezni januártól a Sportmax Hegyvidékben.