Egyedi_ajandekotletek

Egyedi ajándékötletek

Huszonkét művész karácsonyi ajándéknak kínált műveiből nyílt kiállítás a Galéria 12 kávézóban. Alig pár tízezertől kétszázezer forintig számtalan értékes műtárgy találhat gazdára, bőséges lehetőséget nyújtva arra, hogy egyedi meglepetéssel kedveskedjünk szeretteinknek.
Sikota Krisztina, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke örömét fejezte ki, amiért a Hegyvidéken az idei adventi időszakban minden eddiginél több helyen lehet igényes és értékes ajándékot vásárolni. "Az igazán értékes ajándék az, amit megőrzünk, és ami emlékeket, személyeket idéz fel bennünk később is – fogalmazott. – Azt olvastam valahol, hogy az ajándékozás örömhormonokat szabadít fel, így stresszoldó hatása van mind az ajándékozóra, mind a megajándékozottra. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az ajándék értékét nem az ára adja, sokkal inkább az érzés, ami az ajándékozást kíséri."
Kratochwill Mimi művészettörténész szerint talán nincs is több olyan kerülete Budapestnek, ahol ennyi művész él és ennyi értékes művet alkot, mint a Hegyvidék. A Galéria 12-ben december 31-ig látható tárgyak nem hordozzák közvetlenül a karácsony szimbólumát, sokszor inkább csak finoman emlékeztetnek bennünket az ünnep tartalmára – tette hozzá, példaként említve Borza Teréz porcelánhalát. Ugyanilyen apró és szellemes utalás Nagy Gábor György festménye a feltornyozott tányérokról. „A kiállított alkotásokat látva elmondható – összegzett Kratochwill Mimi –, hogy a művészeknek köszönhetően mindenki hazavihet valamit a karácsony hangulatából.”

AI