Taroczy_Balazs

Taróczy Balázs: Családi bejgli és karácsonyi taxizás

Bár az élsport számtalan örömmel, sikerélménnyel ajándékozza meg a versenyzőket, egyúttal rengeteg lemondással, egyedülléttel is jár. Különösen igaz ez a teniszezőkre, akik ha előre akarnak lépni a ranglistán, az ünnepek idején is kénytelenek versenyről versenyre járni. Minden idők legsikeresebb magyar férfi teniszezője, a Hegyvidéken élő Taróczy Balázs azonban szakított ezzel a gyakorlattal, amikor fiatal versenyzőként úgy döntött, hogy a családi karácsonyokat még a legfényesebb éremért sem áldozza fel.

Hogyan lesz valakiből világszerte ismert és elismert teniszező?

– Sok minden kell hozzá, elsősorban tehetség, aztán szorgalom, kitartás és egy nagy adag szerencse. S persze a szülői háttér, a példamutatás és támogatás, hiszen az nagyon ritkán fordul elő, hogy egy hatéves gyerek saját elhatározásából beiratkozik teniszezni. Az sem árt, ha a barátok is ezt a sportot választják, mert az igazi motiváció mégiscsak az, hogy az ember együtt lehet a többiekkel. Nekem szerencsém volt, mert mindezt megkaptam: nővérem és édesapám rendszeresen lejárt játszani a Feneketlen-tóhoz, ahol akkor már több barátom megfordult, így nem kellett kétszer mondani, hogy én is velük menjek.

Mikor derült ki, hogy különös érzéke van a teniszhez?

– Nem voltam csodagyerek, viszont tényleg szerettem teniszezni, így szívesen jártam edzésre. Hétévesen versenyeztem először, alig voltam kilenc, amikor már a tizenkét évesek között játszottam. Ettől kezdve folyamatosan a két-három esztendővel idősebbek versenyein indultam, méghozzá sikerrel, hiszen rendszerint elhódítottam az éppen aktuális trófeát. Ekkortájt kezdtem elhinni, hogy lesz belőlem valami, ami újabb motivációt jelentett.

Ez az edzések mennyiségében is megmutatkozott?

– Abban az időben az edzések szinte kizárólag a nyári időszakra korlátozódtak, tizennégy éves koromig télen hetente csak egyszer tudtam játszani, egyszerűen azért, mert hiányoztak a fedett pályák. Szerencsére ez nemzetközi szinten sem jelentett hátrányt, hiszen a hetvenes évek közepéig nyugaton is ez volt a helyzet, a teniszre nyári sportként tekintettek.

Ezek szerint gyerekkorában még szabadok voltak a karácsonyai?

– Tizennégy éves koromtól rendszeresen jártam külföldi versenyekre, karácsonykor viszont a pályaviszonyok miatt otthon maradhattam. Számomra a karácsony különleges jelentőséggel bír, hiszen ilyenkor az egész család együtt lehet. Gyerekkoromban szenteste mindig átjöttek hozzánk a nagyszülők, aminek megvolt a maga forgatókönyve: eleinte édesapámmal együtt taxival mentünk értük, amikor nagyobb lettem, kíséret nélkül is elengedtek. Már csak ezért is nagyon vártam a karácsonyt, mert egész évben ez volt az egyetlen alkalom, hogy egyedül taxizhattam. Este mindig ugyanazt vacsoráztuk, édesanyám húslevest és rántott halat készített majonézes krumplival, és persze bejglit, amiről biztosan tudom, hogy a legjobb a városban.

A profi teniszezőkről köztudott, hogy egész évben járják a versenyeket, alig töltenek otthon néhány napot. Önnel is ez volt a helyzet?

– Alig voltam tizennyolc, amikor 1972-ben elindultam az első profi versenyen, aztán egy év katonaság következett, de 1974-től már ismét rengeteget jártam külföldre. Ennek ellenére arra mindig ügyeltem, hogy karácsonykor itthon legyek, egész pályafutásom alatt csupán kétszer fordult elő, hogy a tenisz miatt egyedül voltam szenteste. Mindkétszer az ausztrál bajnokságon játszottam, amit sokáig éppen karácsonykor rendeztek. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az osztrák Heinz Günthardttal az oldalamon párosban megnyertem a két legnagyobb teniszversenyt. Először ’81-ben Párizsban, a Roland Garroson, majd ’85-ben Wimbledonban lettünk bajnokok, ezenkívül háromszoros világbajnoknak mondhatjuk magunkat. Sajnos, ezt az eredményt azóta sem sikerült megközelítenie magyar játékosnak, én vagyok az egyetlen férfi versenyző, aki Grand Slam-tornát nyert. Ebben az időszakban szinte minden összejött, 1981-ben a tizenkettedik helyre jöttem fel az egyéni világranglistán, a ’81–82-es idényben pedig a pontszámok alapján Günthardttal mi alkottuk a világ legjobb párosát.

Szülőként is folytatja a karácsonyi családi hagyományokat?

– Igyekszem minden szépet és jót átadni a gyerekeimnek, hiszen a szeretet mellett a családi tradíciók ápolása az egyik legfontosabb összetartó erő. Sajnos, édesapám már nincs velünk, anyukám viszont ma is ugyanolyan finom bejglit süt, mint amit gyerekként megszoktam. Talán ennek is szerepe van abban, hogy legalább olyan izgalommal várom a karácsonyt, ahogyan egykor a ma már huszonnégy éves nagyfiam és most az öt-, hét- és kilencéves kislányaim, akik már hetekkel korábban az ünnep lázában égnek. Ők egyébként is szeretnek a nagymamájukkal lenni, amire gyakran nyílik alkalmuk, hiszen egymás közelében élünk a Hegyvidéken.Taroczy_Balazs1

Knp.