Örök kérdések

Orok_kerdesekFóth Ernő igazi hegyvidéki polgár volt, több mint negyven évig élt a Fodor utcában, ahol a ház, a kert minden szeglete az ő keze munkáját dicséri. Csendes ember – így szokták jellemezni őt, ez a jelző azonban egyáltalán nem igaz erőteljes, plasztikus, érzelmekkel teli alkotásaira. Öröm, hogy kerületünk nagy művészének ilyen értékes kiállítással állíthatunk emléket – mondta Fonti Krisztina alpolgármester annak az emléktárlatnak a megnyitóján, amelyet a Hegyvidék Galéria rendezett a hetvenöt éves korában, két éve elhunyt festő, Fóth Ernő munkássága előtt tisztelegve.
A művészet örök kérdéseire kereste a választ Fóth Ernő is – emelte ki Urbán Ágnes művészettörténész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének főtitkára. – A „kik vagyunk?, honnan jöttünk?, mivé leszünk?” válaszait kutatják művei. A kiegyensúlyozott, kőről kőre építkező ember jellemvonásait idézi művészete. Festményeinek feszes, pontos szerkesztettsége, a szimbólumok, a végigvihető asszociációs folyamatok a gondolatok nem harsogó, mégis erőteljes kifejezését szolgálják.
Fóth Ernő művészete konkrét élményekből kiinduló, realista indíttatású, absztrakció felé mutató festészet. Kiemelt motívumai – a világ sallangmentes részletei, mint a kenyér, a kockakő, a rög, a repedés – mindig visszatérnek műveiben. Pályája kezdetétől jellemzi a motívumok elvonatkoztatása, a visszafogott színvilág. Komplex gondolkodása, sokrétű szellemisége tükröződik művein, amelyek soha nem depresszív módon, hanem filozofikusan közelítenek a mondanivalóhoz. Képei különös szerkesztettsége hangsúlyozza mindezeket, a művész különlegessége egyedi világában, koncentrált gondolatiságában rejlik – összegzett Urbán Ágnes. Az emlékkiállítás megnyitóját a Kovács Emese énekművész által előadott népdalok tették még ünnepélyesebbé.
A gazdag életművet hátrahagyó Fóth Ernő önálló kiállítással először 1965-ben lépett a közönség elé, a Mednyánszky Teremben megrendezett tárlatával. Ezt követően számos alkalommal találkozhatott munkáival a hazai és külföldi publikum, az utolsó kiállítását öt évvel ezelőtt, 2006-ban ugyancsak a Hegyvidék Galéria rendezte.

AI. 

Az emlékkiállítás február 10-ig látható a Hegyvidék Galériában (XII., Városmajor utca 16.).