Az év fája a tiszafa

A hazai erdőtársulásokban leginkább ritka elegyfaként előforduló, de dísznövényként is ismert tiszafát választotta 2011-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület. Az örökzöld a hegyvidéki parkoknak, kerteknek is érdekes színfoltja, különösen ősz elején, amikor kifejlődnek élénkpiros, bogyóra emlékeztető magköpenyei.

A mérgező voltára való tekintettel korábban ördög- vagy halálfának is nevezett tiszafa a közvélekedéssel ellentétben nem a Tisza folyóról kapta nevét, a ma használatos megnevezés a fafaj szláv eredetű nevéből származik. Érdekes módon egyedül az élénkpiros színű magköpenye nem mérgező, a fa többi része egy taxin nevű alkaloidát tartalmaz, amely az emberre és a páratlan ujjú patásokra (például a lóra) veszélyes méreg, de a modern gyógyászat a kivonatából előállított taxolt a rák elleni hatékony gyógyszerként is alkalmazza.
A napjainkban jobbára csak 10-12 méteres magasságot elérő, lassú növekedésű fának a korábbi évszázadokból impozáns méretű példányai is ismertek. A történelmi Magyarország területén élő legnagyobb tiszafaegyed átmérője tőben 120 centi volt, ennek tuskóját az 1885-ös budapesti kiállításon be is mutatták. Életkora meghaladhatja az ezer évet is. Bár e példányok egy része több törzs összenövéséből keletkezett, mégis a leghosszabb életű hazai fafajaink közé sorolható.
A tiszafa mai elterjedési területe szétszórt, pontszerű előfordulásokból áll, északi határa Norvégia déli részénél fut. Közép-Európában hét olyan előfordulása ismert, ahol az egyedszám jelentősebb, néhány törzs vagy facsoport feletti. Hazánkban a Déli-Bakonyban, Szentgál–Márkó–Bánd–Herend községek határában található mintegy 13 ezer törzset tartalmazó, sajnos egyre csökkenő állománya.
Sűrű szövetű fája régi alapanyag. Már honfoglaló eleink használták a visszacsapó íjak készítéséhez, de épületfának is kiváló, az erdészeti felsőoktatás bölcsőjét jelentő Selmecbányán több lakóház gerendáját tiszafából faragták. A késmárki fatemplom oszlopai között is megtaláljuk e fafaj egykorvolt egyedeinek feldolgozott törzsét.
Az_ev_faja_a_tiszafaA tiszafa törzs- és ágtörések, sebzések, fagykárok után elemi erővel és nagy számban hozza a törzsén, vastagabb ágain a hajtásokat, így lombozatát hamar ki tudja egészíteni. Talán ez a tulajdonsága is magyarázza a kertvárosi övezetekben való elterjedtségét és kedveltségét. Részben mutáció, részben keresztezés útján számos kultúrváltozata keletkezett, ezek főleg tűszín, tűállás és koronaalak tekintetében különböznek egymástól. Több mint kétszáz kertészeti változata ismert, közülük hazánkban mintegy tucatnyi fajtája kapható a díszfaiskolákban.
A hegyvidéki parkoknak, kerteknek is látványos díszei a sötétzöld, lándzsás levelű, ősz elején piros magköpenyt növesztő örökzöldek. Közülük több szép példány is kerületi védettséget élvez: ilyen a Csillagvölgyi út 4., a Művész út 9–11., valamint a Széchenyi-emlék út 12. alatti védett kertben található idős tiszafák csoportja.
Az „Év fája” mozgalmat 1996-ban indította el Magyarországon az Országos Erdészeti Egyesület, hogy minden évben kicsit közelebb hozzanak a szakemberekhez és a laikusokhoz egy-egy kevésbé ismert fafajt. Idén a tiszafára összpontosítanak nagyobb figyelmet a szakmai kutatások, az erdei iskolai foglalkozások, illetve az erdészeti ismeretterjesztő programok során.

z.