Hó, jég, háború

Idén lenne százesztendős a Hegyvidék egyik leghíresebb alkotója, Németh József fotóművész. Emléke és munkássága előtt tisztelegve jubileumi kiállítás nyílt a hónap első napján a polgármesteri hivatal földszinti folyosógalériáján.

Ho_jeg_haboru1Németh József nemcsak végigélte, de végig is fényképezte csaknem az egész huszadik századot – mondta a kiállítást megnyitó Fonti Krisztina alpolgármester –, hiszen gyerekkorában kapta első fényképezőgépét. A háború előtt főleg tájképeket, később reklámfotókat készített, legismertebbé pedig aktjai révén vált. A rendkívül gazdag és színes életutat bejáró hegyvidéki művész munkássága előtt tiszteleg az önkormányzat ezzel a tárlattal, amelynek még a címválasztása sem véletlen: a hó, a jég és a háború szorosan kapcsolódik a februárhoz, nemcsak a tél miatt, de azért is, mert Budapest ostroma is ebben a hónapban zajlott – tette hozzá az alpolgármester.
A barátjára, mesterére, pályatársára emlékező Tóth Füles József szerint Németh József igazi reneszánsz emberként nemcsak kiváló fotós volt, de nagyszerűen rajzolt is, a grafika és a fotó egyesítésével páratlan színt vitt különösen a reklámfotózásba. „Emlékszem, az asztala felett gyönyörű kerámiamaszkok voltak. Megkérdeztem, hogy hol vette azokat. – Ezeket? Én csináltam – válaszolta magától értetődően. Persze az sem volt meglepő, hogy még ezt az említett asztalt is ő tervezte” – mondta a számtalan nosztalgikus történet egyikét felelevenítve a régi barát. „A kiállításnak rendkívül drámai címe van – tette hozzá –, de ha megnézzük, Németh képein még szinte a háború is megszépül.”

*
Németh Andrea, a művész lánya, aki szintén fotós, egész éves kiállítássorozatot szervezett édesapja munkáiból. Ebből az alkalomból kérdeztük a Hegyvidék olvasói előtt is már jól ismert művészt édesapjáról, a családi hagyományokról és az idei Németh József-kiállításokról.

– Nagyon jó családba születtem, a szüleim hat évtizedes házassága mindvégig boldog és kiegyensúlyozott volt – mesélte. – Szerető, meleg otthonban nőttem fel, csak jó szívvel tudok visszaemlékezni rájuk és a gyerekkoromra.

Mennyire volt meghatározó szerepe mindennapjaikban a művészetnek?

– Természetes része volt. Például, miközben a szüleim szilveszterkor a rádiót hallgatták, közben is dolgoztak.

Édesanyja is művész volt?

– Nem, de segített a képek retusálásában és az utószínezésükben. Akkoriban nagy divatja volt annak, hogy az eredetileg fekete-fehérben készült reklámfotókat utólag kiszínezték.

Magától értetődően követte a szülői példát?

– Soha nem volt kérdéses a pályaválasztásom, hiszen ebbe nőttem bele, otthon szinte mindent megtanultam. A főiskola elvégzése után, persze, megvolt nekem is a magam lázadó korszaka, amikor úgy véltem, az a jó és modern, ahogy én gondolom.

Így is volt?

– Igen is, nem is. Ma már látom, apámnak mennyivel nehezebb dolga volt az akkori gépekkel, az élességállítással, vagy azzal, hogy a negatív tökéletes tónusú legyen. Az ő idejében még minden a fotós figyelmén múlott. Egyre jobban látom, milyen fantasztikus a munkássága, a képek megkomponálása pedig egyenesen lenyűgöz. Itt van például a kiállításon ez a háborús kép a Dunánál. Észrevette, hogy a kiégett villamosba bújt be, és onnan fotózott, hogy még tökéletesebb legyen a tartalmi kifejezés? Nem véletlenül szokták apámra azt mondani, hogy rendező is volt.

Nem egyedüliként a családban, hiszen bátyja, Németh Antal is rendező volt, csakhogy ő a Nemzeti Színház direktoraként dolgozott 1935 és ’44 között. Összekapcsolódott valamilyen ponton kettejük munkája?

– Nem, bár van, aki azt mondja, hogy apám a bátyja igazgatta Nemzeti fotósa volt. Pedig ez nem igaz! Mindketten a maguk útját járták. Nagybátyám nagyszerű rendező volt, híres darabok kapcsolódnak a nevéhez, a Tragédiát például többféle felfogásban is színre vitte, és elsősorban a magyar szerzőket preferálta, mint Németh Lászlót, Móriczot vagy Tamási Áront. Aztán jött a német megszállás…

A háború után miért nem ment vissza a Nemzetibe?

– Mert Major nem engedte a színpadnak még a közelébe sem. Ezután hosszú ideig szinte nyomorgott, majd vidéken kapott munkát, 1968-ban bekövetkezett haláláig több társulatnál is dolgozott.

A Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány áprilisban rendezi meg a Rokonok című kiállítást. Jól sejtem, hogy ezen az édesapja mellett több családtag is szerepet kap?

– Igen. Itt mutatjuk be együtt nemcsak apám, de nagybátyám munkásságát is, és a tárlathoz én is csatlakozom néhány fotómmal.

A Hó, jég, háború címmel megnyílt kiállítás március 4-ig látható a polgármesteri hivatalban. Hol és mikor lesz a többi?

– A Duna Galériában éppen holnap (február 2-án – a szerk.) nyílik a Hommage á Németh József, amely február 20-ig látható, ezt követi az említett Rokonok áprilisban, májusban a MÚOSZ nagytermében lesz egy életmű-kiállítás, július 23-án pedig a dörgicsei OL Galériában nyílik a Színes Balaton című tárlat. Remélem, általuk minél több emberrel tudom megismertetni és megszerettetni édesapám valóban rendkívüli szellemiségét.Ho_jeg_haboru2

Antal Ildikó