Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tornaszoba_rekordido_alatt

Tornaszoba rekordidő alatt

Az országban elsőként a Hegyvidéken indult el az általános iskolák alsó tagozatosait megmozgató mindennapos testnevelés program. A tantervbe illesztett órák megtartásának tárgyi feltételeit folyamatos fejlesztésekkel igyekszik biztosítani az önkormányzat. Január végén a Virányos Általános Iskolában adtak át egy új tornaszobát.

A két évvel ezelőtt életre hívott mindennapos testnevelés programban az idei tanévtől már a kerületi fenntartású általános iskolák első két évfolyama vesz részt. Ezzel párhuzamosan szükségessé vált az infrastruktúra fejlesztése, éppen ezért azokban az intézményekben, ahol a helyhiány miatt gondot okoz a testnevelésórák beosztása, a lehetőségeknek megfelelően új helyiségeket alakítanak ki.
A Virányos Általános Iskolában új tornaszobát vehettek birtokba a gyerekek január végén. Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes igazgató az átadóünnepségen elmondta, hogy ebben a tanévben csak kompromisszumok árán tudták zökkenőmentesen megtartani a testnevelésórákat.
– A tornatermünket és a sportudvart is közösen használjuk a szomszédos Budapesti Japán Iskolával – vázolta a helyzetet Szerdahelyiné. – Az első években még közösen tartottuk a testnevelésórákat, azonban a gyermeklétszám növekedésével erre már nem volt lehetőségünk, ráadásul egy ideje a tornaszobánkat is kénytelenek vagyunk oktatási célokra használni. Ezért arra kértük a Hegyvidéki Önkormányzatot, hogy a mindennapos testnevelésórák zavartalan lebonyolítása érdekében segítsen valamilyen megoldást találni. Szerencsére fenntartónk átérezte az ügy fontosságát, így rekordidő alatt, alig egy hónapnyi munkával elkészülhetett az új tornaszoba.
Tornaszoba_rekordido_alatt1Az alagsori helyiség a nyári hónapokban is jó szolgálatot tehet, hiszen a betonozott sportudvart hőségben csak korlátozott ideig használhatják a kicsik. Az igazgató reméli, ezzel még nem fejeződtek be a sportcélú fejlesztések.
– Az épületben eredetileg egy szakközépiskola működött, a mai tornacsarnok is tulajdonképpen műhelynek készült – mondta. – Ennek megtartásával szeretnénk a régi mellé egy új, nagyméretű tornatermet építeni, ami hosszú távú megoldást jelentene. A beruházást a Budapesti Japán Iskola anyagilag is támogatná, a szükséges önrészt az iskola alapítványa biztosítaná.
„Úgy értesültem, hogy még mindig vannak iskolák, ahol napi öt óra tanítás folyik, ahol hetenként két tornaóra van, ahol tehát három napra előre kell a gyermekeknek magukat kimozogniuk. Hát tudnak az urak három napra előre enni vagy aludni?” – idézte Szent-Györgyi Albert gondolatát Fonti Krisztina alpolgármester, aki hangsúlyozta: ezt tartotta szem előtt a Hegyvidéki Önkormányzat, amikor Pokorni Zoltán polgármester javaslatára 2009 szeptemberétől felmenő rendszerben bevezette a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban.
– A rengeteg játékot, sportolási lehetőséget kínáló óvodákból még éppen csak kikerülő alsósok napi négy-öt órát töltenek az iskolapadban, miközben elemi igényük lenne a mozgásra – folytatta az alpolgármester. – A mindennapos testnevelés tehát a folytonosságot jelenti, egyúttal segít az egészségmegőrzésben, illetve hozzájárul a fizikai és szellemi felfrissüléshez. Jótékonyan befolyásolja a tanulmányi eredményeket is, a kutatások szerint ugyanis a mindennapos aktivitás hatására érezhetően javul a kicsik koncentrálóképessége.
Az új tornaszoba kialakításához az addig raktározásra használt helyiségben felújították a világítást, nagy teljesítményű szellőztetőrendszert építettek be, helyére került a különleges tornaburkolat, és az iskola testnevelőinek kérésére a falakra „labdaálló” fából készült lapokat erősítettek.

Dám.