Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kommunikáció és magatartásváltozás

Az iskoláskorú gyerekek kommunikációs sajátosságairól és az ebből fakadó konfliktusokról hangzott el előadás a Hunniareg Budai Módszertani Központ szervezésében megtartott szülői fórumon. Dávid Tamás klinikai, mentálhigiénés és addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta gyakorlati példákon keresztül mutatta be a társas kapcsolatokat megzavaró kommunikációs problémák kezelését, illetve a már kialakult ellentétek feloldását.

Amikor a szakemberek a kommunikációs helyzetekben tapasztalható magatartásváltozásokat vizsgálják, tulajdonképpen konfliktuskezeléssel foglalkoznak – mondta a Hunniareg által szervezett szülői fórumon Dávid Tamás, aki a Péterffy Sándor utcai kórház munkatársaként másfél évtizede vesz részt drogprevenciós programokban. Tapasztalatai szerint a kommunikációs megnyilvánulásokból is kiolvasható viselkedészavarok egy része annak tulajdonítható, hogy nem megfelelő a gyermek kompetenciaérzése. Amikor a gyerek egyre biztosabban képes meghatározni a közösségben, családban elfoglalt helyét, illetve azt, hogy számára melyik a helyes és egyúttal kontrollálható út, akkor hirtelen feloldódnak a szorongásai, megszűnnek az addig jellemző viselkedészavarai.
Érdekes kapcsolat áll fenn a szülő és a gyermek önképe között: a gyermek ugyanis úgy gondolkodik önmagáról, ahogy a szülei. Ha a szülő nincs kibékülve saját magával, ezt az attitűdöt gyermeke is átveszi. Számos esetben a viselkedészavar, így az iskolai deviancia egyik kiváltója éppen a szülőket utánzó negatív önkép.
Ennek alakításában ugyanakkor a pedagógus is szerepet kap. Egy külvárosi iskolában évek óta nehézséget okozott az angolóra megtartása. A gyerekek egyszerűen bojkottálták, lehetetlenné tették az oktatást, egészen addig, amíg meg nem érkezett az új, nyakig tetovált amerikai angoltanár, aki a puszta megjelenésével rendet teremtett. Elmondható, hogy a hatékony kommunikáció nem feltétlenül a teoretikus tudáson, az absztrakt ismeretek elsajátításán, sokkal inkább a gyakorlati tapasztalat meglétén múlik.
Vannak ugyanakkor olyan fogások, amelyek alkalmazásával hatékonyabban lehet a személyes, köztük a tanár–diák kapcsolatokat alakítani. Ezek a tolerancia, a másik pozitív elfogadása, a kongruencia – ami azt jelenti, hogy a lelki élményeinkkel megegyezően, érzelmeinket kimutatva kommunikálunk –, az empátia, a közös figyelmi fókusz, a fokozódó érzelmi bevonás és az interakciós szinkronitás.
Mindennek létezik negatív párja: az érdektelenség, érzelmi közöny, kívülmaradás, leértékelés, távolságtartás, elutasítás, gúnyolás, kioktatás, ítélkezés, minősítés, elmarasztalás. A verbális kommunikációnak két szintje van, a tartalmat, információt közvetítő tárgyi és az ezt kiegészítő érzelmi. Ezért nagyon fontos, hogy a mondandót hogyan közöljük a gyerekekkel az iskolában, hiszen ők még képesek zsigeri szinten átélni a mögöttes tartalmat, ami aztán akár testi bajokhoz is vezethet.
Fontos az intim kommunikáció, ami elsősorban a felek közötti térköz változásában, illetve a szemkontaktus meglétében nyilvánul meg. Árulkodók a nem verbális jelek, a testbeszéd, különösen a végtagok mozgása, ami nehezen kontrollálható. Hitelessé tesz, ha a verbális közléssel párhuzamos meta tartalmak, amelyek gyakorlatilag közlések a közlésről, összhangban vannak az elsődleges kommunikációval. Ugyanez igaz a kongruencia meglétére, ami bizalmat ébreszt a másikban.
A kommunikáció lényeges eleme az interperszonális kompetencia. A személyközi hatékonyság meghatározza a szociális kapcsolatok kialakításának és fenntartásának minőségét, azt, hogy mennyire vagyunk képesek saját igényeink szerint befolyást gyakorolni társas környezetünkre. Ha ez sikerül, az számos más területen is pozitív változásokat hoz, például csökkenti a stresszt, növeli az önértékelést, jótékonyan hat a konfliktusok kezelésére.
Szintén segíti a konfliktuskezelést az asszertív, azaz önérvényesítő viselkedés, ami a szociális kompetencia egyik megnyilvánulása. Célja a másik fél egyediségének tiszteletben tartása mellett a kölcsönösség, az egyenlőségelvű magabiztosság kialakítása. Kommunikációs megközelítésben az asszertivitás olyan magatartásforma, ami az önkifejezés megtartásával a másik féllel szemben partneri viszonyra törekszik. Az asszertív kommunikátor képes a negatív és a pozitív érzések (dicséret) kifejezésére, miközben mindvégig kongruens módon viselkedik.
A sikeres kommunikáció már az anyaméhben megalapozható. A placentán keresztül ugyanis a stresszhormonok is eljutnak a magzathoz, a szorongó édesanya pedig rendszerint hiperaktív, hangulatzavaros gyermeket hoz világra. Kommunikáció az anyatej ízének változása is, ami szintén hat a gyermek későbbi viselkedésére. A szociális kompetenciát alapozza meg a csecsemőkori hatékonyságélmény. Ha a sírásra a szülő nem megy a kicsihez, a gyerek ezt sikertelenségnek éli meg.
Az anya–gyermek viszony egyébként is egy életen át végigkísér: ez a fajta kötődési minta nehezen megváltoztatható, ráadásul meghatározza a párkapcsolatokat is. Kommunikációs diszfunkciókat okozhat az is, ha a gyermek kódolt temperamentuma nem egyezik a szülői elvárásokkal. Az illeszkedészavar ugyanakkor az elfogadással teljesen kiküszöbölhető. A korai anya–gyermek kapcsolat az empátia kialakulását is meghatározza. Ha rossz énképmintát veszünk át, akkor empátiás képességeink is deficitesek lesznek.

Em.