Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Rendhagyó kiállítás a Németvölgyiben

Rendhagyo_kiallitas_a_NemetvolgyibenEgy itt lakó, a Hegyvidéken mégis kevéssé ismert képzőművész, Hafner Mónika különleges kiállítása látható a Németvölgyi Általános Iskola Galériájában. A tárlat annyiban rendhagyó, hogy a helyiség egyik felében a művésznő szobrait és festményeit helyezték el, mellette pedig néhány paravánt a tanulók munkáinak tartottak fenn. A szimbiózis lehetővé teszi, hogy a kiállítás a szokásosnál hosszabb ideig, január végéig maradjon nyitva.
A megnyitót ezúttal is gyerekműsor színesítette. Beregszászi Balázs, Berki Barbara, Magyar Gergely és Török Kristóf (8. a) karácsonyi, illetve a kiállítással kapcsolatos verseket szavaltak, Dimanopulosz Dorina és Kiss Niké pedig stílszerűen ketten adták elő Szilágyi Erzsébet Rendhagyó galéria című költeményét. Langer Kinga és Szőke-Milinte Botond (4. a) zongorán, illetve fuvolán Telemann- és Mozart-művet játszottak.
Horváth Katalin rajztanárnő és Dohány András igazgató – aki három évig mechanikát tanított Hafner Mónikának – ismertette a művésznő munkásságát. Hafner Mónika Budapesten végezte az általános és a középiskolát (utóbbit a „Kisképző” festő szakán), később évekig tanult külföldön. Milánóban 1997 és 2003 között elvégezte az Accademia di Belle Arti szobrász szakát, majd Erasmus-ösztöndíjjal három évig Athénban és Delphiben képezte tovább magát. Közben és azóta több kiállítása volt, 1996-ban például Modenában, Luciano Pavarotti éttermében. Ennek emlékét közös fénykép is őrzi. A Németvölgyi iskolába főként olyan munkákat hozott, amelyekről úgy gondolta, közelebb állnak a tanulókhoz: gyerekképeket és –szobrokat, valamint nagy magyar költők által ihletett alkotásokat.

(Kérész)