Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Tobben_vehetik_igenybe_a_hazi_segitsegnyujtast

Többen vehetik igénybe a házi segítségnyújtást

Az önkormányzat fejlesztésének köszönhetően januártól mintegy harminc százalékkal többen vehetik igénybe a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást. A bővítés eredményeképpen jelentősen csökken a várólistára kerülők száma.

Habár 2010-től a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kikerült a kötelezően előírt feladatok köréből, a Hegyvidéki Önkormányzat saját költségvetése terhére, illetve pályázati forrásokat felhasználva továbbra is fenntartotta a szolgáltatást. Az ellátást változatlan feltételek mellett a jövőben is biztosítják, ráadásul januártól az eddigi negyvenöt helyett már hatvanan vehetik igénybe a segítséget.
A jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban részesülők egy csuklón hordható, víz- és ütésálló vészjelző karkötőt kapnak. Baj esetén elég megnyomni a készüléken található nagyméretű SOS-gombot, ami riadóztatja a szolgáltatás technikai hátterét biztosító Body Guards Hungary diszpécserét. Az ügyeletes azonnal felhívja a segélykérőt, akivel az automatikusan kihangosított telefonon szóban tud kommunikálni. Ezt követően a diszpécser megteszi a szükséges intézkedéseket, illetve értesíti az önkormányzat éjjel-nappal elérhető gondozónőjét.
Újdonság, hogy idén a négy ügyeleti rendszerben dolgozó gondozónő mellett további egy gondozónő hét közben (napközben) kizárólag a jelzőrendszer működését felügyeli és koordinálja. Jövőre a jelenlegi feltételek mellett újabb tizenöt rászoruló részesülhet az ellátásban, ezzel gyakorlatilag megszűnik a jelenlegi várólista. Az önkormányzat sikeresen pályázott a rendszer bővítésére, az elnyert támogatásból további személyfelügyeleti jeladók beszerzésére nyílt mód.
Nem változik a kedvezmények rendszere, a kérelmezőket jövedelmi helyzetük alapján három díjkategóriába sorolják. Az öregségi nyugdíjminimum százötven százalékát (jelenleg 42 750 forintot) meg nem haladó jövedelem esetén a szolgáltatás ingyenes, a nyugdíjminimum háromszorosáig negyven százalék engedmény jár, ennél nagyobb jövedelem esetén azonban már a teljes térítési díj – idén hatvan forint/nap – fizetendő.
A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást a háziorvos javaslatára lehet igénybe venni. Előnyt élveznek az egyedül álló hatvanöt év felettiek, valamint a súlyos fogyatékkal élők és a pszichiátriai betegek.

mm.