Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Del-koreai_vendegek_a_Zolderdoben

Dél-koreai vendégek a Zölderdőben

Úgy tűnik, a távol-keleti pedagógusok figyelmét felkeltette a hegyvidéki óvodákban folyó oktató-nevelő munka. A Mesevár után nemrégiben a Zölderdő Óvodát is felkereste egy ázsiai küldöttség, tizennyolc dél-koreai szakember (az ottani bölcsődei és óvodai oktatáskutató intézet szervezésében) érkezett. Közép-európai körútjuk célja, hogy a környezettudatosságra nevelést tanulmányozzák az óvodákban. Magyarországi tartózkodásuk alatt kizárólag a Zölderdőben jártak.
Az intézmény kiválasztásakor a legfontosabb szempont a zöldprogramok megismerése volt. A csoport vezetője lapunknak elmondta, hogy Dél-Koreában három- és hatéves kor között járnak óvodába a gyerekek, az egyébként nem kötelezően biztosított ellátásért fizetni kell. A legolcsóbbak az állami fenntartású intézmények, a magánóvodák árai legalább ötször magasabbak.
Nagy különbség ugyanakkor – legalábbis a nevelési programban – nincs az intézmények között, az óvodától egészen az egyetemig az állam által meghatározott rendszer szerint folyik az oktatás. Ebben fontos szerepet kap a környezeti nevelés, azonban a Zölderdő Óvodában tapasztaltakhoz képest odakint kevesebb lehetőség nyílik a természet értékeinek személyes megtapasztalására. A küldöttség tagjai a látottak alapján abban is egyetértettek, hogy Magyarországon a „zöld gondolat” átadásában nagyobb szabadságot kapnak a pedagógusok, ami elsősorban a foglalkozások változatosságában, sokszínűségében mutatkozik meg.

(knp.)