Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Misszio_az_ifjusagert

Misszió az ifjúságért

A Németvölgyi Általános Iskola Terefere-sorozatában Dohány András igazgató meghívására a legutóbbi alkalommal Beöthy Mária mutatkozott be. Az építész azáltal kötődik az iskolához, hogy ő tervezte annak udvari épületszárnyát. A programot szokás szerint a gyerekek, ezúttal a 3. a osztály műsora előzte meg.
„Előadásom egy sorozat része – mesélte Beöthy Mária. – Nagyszebenben hangzott el először, amely 2007-ben Európa Kulturális Fővárosa volt. Meghívtak, hogy a Magyar Hét keretében ismertessem a gyermekéveit Nagyszebenben leélő Kós Károly munkásságát. A roppant gazdag építészeti, grafikai, írói életmű bemutatása helyett egyetlen évet, 1909-et választottam ki. Kós Károly abban az esztendőben tervezte a budapesti állatkerti pavilonokat, s akkor alkotta első írott és rajzolt szépirodalmi művét, az »Atila királról ének« című balladát. Választásomban közrejátszott, hogy több pavilonnak én terveztem a rekonstrukcióját. Azóta egyéb fórumokon, például a Kós Károly Körben, a Magyar Urbanisztikai Társaságban, a Népi Építészeti Társaságban is megismételtem az előadást. A sorozat – mivel az állatkerti építészet, valamint a kézzel írt, rajzokkal illusztrált, balladás hangvételű alkotás a fiatal közönségnek is szól – különböző iskolákban folytatódott: a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, a Szentendrei Református Gimnáziumban, a hegyvidéki Kós Károly Általános Iskolában és most a Németvölgyi Általános Iskolában. Missziónak tekintem, hogy az ifjúsággal megismertessem Kós Károly nemzeti elkötelezettségét, sorsvállalását.” Az építész előadását Szabó Anna mesemondó népdalokkal színesítette, végezetül pedig előadta az Attiláról írt balladát.
Beöthy Mária az előadás után elmondta, hogy 1989 óta a Hegyvidéken lakik. Ekkor épült fel az általa tervezett, öt társasházból álló, 30 lakásos Városkúti úti lakópark a Műszaki Egyetem számára. Családjával ide költözött, itt van az irodájuk is. Az épületek elhelyezésénél igazodnia kellett a hegyoldal meredek lejtési viszonyaihoz. Minden lakásnál sikerült úgy biztosítania a kilátást, hogy megtartotta a meglévő fákat.
A Németvölgyi Általános Iskola bővítésének tervezését pályázaton nyerte el. Az új épületszárnyban, amelyet híd köt össze a korábbi iskolával, tizenkét tanterem készült. A tervezésnél az volt a célja, hogy a régi épület és az új szárny szerves együttest alkosson.
Jelenlegi, a XII. kerületet érintő munkája a városmajori Kós Károly iskola melletti Temes lépcső rekonstrukciója és térrendezése a tanintézmény felépítésének századik évfordulója alkalmából. A közösségi találkozásokra, rendezvényekre tervezett térrendszer három részből áll: a felújítandó lejáratból, az iskola kerti bejáratánál nyíló körkörös térből és a parkba vezető lépcsős, teraszos térsorból. A Kós Károly-agóra emlékművét Melocco Miklós szobrászművész készíti el.
Beöthy Mária természetesen más kerületek számára is tervezett lakó-, iskolaépületeket, kollégiumot, tornacsarnokot és műemléki rekonstrukciókat, Pest megyében pedig most adtak át egy szintén általa tervezett, 75 férőhelyes óvodát. „Célom – nyilatkozta egy rádióműsorban –, hogy a régi és az új harmonikus egységet alkosson, valamint hogy a rész és az egész arányosak legyenek, illetve a funkció és a megvalósítás költségei összhangban álljanak.”

Kérész Gyula