Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Nyarkoszonto_iskolanapok

Nyárköszöntő iskolanapok

A szokásokhoz híven az idén is vidám közösségi rendezvényekkel búcsúztatta a tanévet a Virányos és a Kós Károly iskola. A sport- és gyermeknap, valamint a diákfesztivál kellemes időtöltést nyújtott az intézmények valamennyi tanulójának.

Nyárköszöntő sport- és gyermeknapra voltak hivatalosak a tanév utolsó napján a Kós Károly Általános Iskola diákjai. Az intézmény valamennyi tanulóját megmozgató programok a szó szoros értelmében kinőtték az iskolát, a játékok egy részét a közeli Városmajorban tartották meg. Ide került az élő csocsó, ami mindössze annyiban különbözött asztali változatától, hogy a bábukat ezúttal gyerekekkel helyettesítették, akik láthatóan nagy elszántsággal próbálták meg bejuttatni a labdát az ellenfél kapujába. A megszokott vad pörgetéseknek ugyan nem tapsolhatott a nézősereg, ennek ellenére több gól is született, ami azt mutatja, hogy a fiatalok gyorsan ráéreztek a játék ízére.
Legalább ennyire népszerűnek bizonyultak a tornateremben megrendezett ügyességi versenyek, a mini tramp és a bűvészbemutatók, valamint az udvarra kitelepült kerékpáros akadálypálya, amelyet a Magyar Autóklub segítségével építettek fel. Kellemes kikapcsolódást jelentett az aszfaltrajzverseny és a stresszoldó lufigyurma-készítés, a hangulat azonban akkor ért a csúcspontjára, amikor az iskolától kapott buborékfújókat vezényszóra egyszerre „keltették életre” a gyerekek.
Kevésbé mozgalmas, de annál izgalmasabb programot szerveztek a Virányos Általános Iskolában, ahol a diákok színpadi produkciókkal szórakoztatták egymást és tanáraikat. A fesztivál a szomszédos Budapesti Japán Iskola növendékeinek dobbemutatójával vette kezdetét, majd az alsósok és felsősök zenés, táncos műsorszámai következtek. Az elsősök eredeti nyelven adtak elő egy angol dalt, továbbá hegedű-, valamint szóló és négykezes zongoradarabok hangzottak el. Nagy sikert aratott a nyolcadikos Türk Máté zongoraszólója, de a 2. b musicalkoreográfiája és a Mustang Akrobatikus Rocky csoport fergeteges show-ja is kiérdemelte a közönség vastapsát.

M.