Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Ervenyt_szereznek_az_ebrendeletnek

Érvényt szereznek az ebrendeletnek

Májusban két újabb kutyafuttatót adtak át a Hegyvidéken, ezzel hatra nőtt azoknak a bekerített területeknek a száma, ahol a kutyások póráz és szájkosár nélkül is elengedhetik kedvenceiket. A közterület-felügyelet munkatársai az érintett parkokban szigorúan ellenőrzik az ebsétáltatás szabályainak betartását.

Az állatok tartásáról szóló, tavaly életbe lépő helyi szabályozás, illetve a 41/2010. kormányrendelet értelmében a közrend és különösen a gyerekek testi épségének védelmében közterületen, lakóház udvarán és közös helyiségeiben tilos kutyát póráz nélkül elengedni. A hegyvidéki rendelet egyedül a Kissvábhegy térségével tesz kivételt, itt bizonyos feltételek mellett engedélyezett a kutyafuttatás.
Közterületen, az állat méretétől és természetétől függetlenül, csak olyan hosszú pórázon szabad ebet sétáltatni, ami megakadályozza az esetleges támadást, azaz nem engedélyezett a népszerű futószár használata. Néhány fajtát a rendelet külön kiemel, ezeket póráz mellett szájkosárral is el kell látni. Kizárólag a kutyafuttatókban lehet szabadon engedni az állatokat, a szájkosár használatát ebben az esetben a tulajdonos belátására bízza a kerületi szabályozás. Ennél is messzebbre megy a kormányrendelet, amely kihangsúlyozza, hogy az esetleges sérülésekért, károkozásért a kutya gazdája felel.
A Hegyvidéki Önkormányzat az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket hajtott végre annak érdekében, hogy a rendeletekkel összhangban megteremtse a kulturált állattartás és sétáltatás feltételeit. Tavasszal két helyszínen, a Gesztenyés kertben és a Hóvirág úton alakítottak ki összesen 2600 négyzetméternyi, padokkal, hulladékgyűjtővel felszerelt kutyafuttatót. Ennek köszönhetően a kerületben már közel 10 ezer négyzetméter körbekerített zöldterületen engedhetik szabadon kedvenceiket a hegyvidéki kutyások. A fejlesztések nem fejeződnek be, a tervek szerint további helyszíneken alakít ki elkerített részeket az önkormányzat.
Ezzel párhuzamosan a kerületi közterület-felügyelők erélyesen fellépnek a sétáltatás szabályait megsértőkkel szemben. Járőrtevékenységük során elsősorban azokat a parkokat és környékeiket ellenőrzik, ahol kutyafuttatók működnek. Ilyen a többi között a Városmajor, a Csörsz utcai park és a Gesztenyés kert – sorolta Dávid Gábor, a Hegyvidéki Közterület-felügyelet vezetője. Mint mondta, nem akarják zaklatni a kutyatulajdonosokat, azonban figyelembe kell venniük a többség érdekeit. Rendszeresen érkeznek ugyanis panaszok a felügyelethez a parkokban szabadon engedett kutyák miatt.
„Az ebtulajdonosoknak tudomásul kell venniük, hogy a parkok, nagyobb zöldterületek elsősorban az emberek pihenését szolgálják – jelentette ki Dávid Gábor. – Bármikor előfordulhat, hogy egy amúgy jó szándékú, barátságos kutya megijeszti, esetleg fellöki, vagy megmarja a fák között játszó gyerekeket. Az önkormányzat azért épít kutyafuttatókat, hogy megelőzze a nagyobb bajt, és elvárja, hogy a kutyások be is tartsák a szabályokat.”
Gyakori tapasztalat, hogy sokan a futtatók mellett, a fák között, vagy éppen a sétányokon engedik el kutyájukat. Az is előfordul, hogy mindezt a felügyelők szeme láttára teszik, a felelősségre vonáskor pedig kijelentik, hogy kedvencüket nem hajlandók pórázon vezetni a parkban. „A felügyelők minden intézkedést videóra vesznek, amire előzetesen felhívják a figyelmet. Erre a későbbi viták elkerülése érdekében van szükség” – hangsúlyozta Dávid Gábor. A közterület-felügyelők az esetek többségében először figyelmeztetnek, és csak azokat büntetik meg, akik kirívó szabálysértést követnek el, vagy megtagadják az együttműködést.

MM.