Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Kaucio_az_utak_vedelmeben

Kaució az utak védelmében

Az idei nagyberuházások ismertetése mellett számos út- és járdahibával kapcsolatos panasz is elhangzott a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület legutóbbi ülésén. Mint kiderült, a kisebb hiányosságokat záros határidőn belül kijavítják. Újdonság, hogy az utak védelmében az építkezések kivitelezőitől kauciót kér az önkormányzat.

Tavasszal felmérték a kerületi lépcsők állapotát. A legnagyobb bajt a lépcsőfogók és kapaszkodók hiánya okozza, de több helyen a járófelületek és a lépcsőfokok állapota sem megfelelő. A hibák többségét a nyár folyamán kijavítja az önkormányzat – tett ígéretet a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület (HUT) legutóbbi ülésén Csengeri János, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási irodájának vezetője.
Bár többen kifogásolták a Koszta József utca állapotát, ez egyelőre nem szerepel a felújítási tervekben, mivel 2011-ben elsősorban a nagy forgalmú utakat szeretné rendbe tetetni a kerület vezetése. A Korompai utca Hegyalja út felőli szakasza viszont megújul, a rekonstrukció a nyári közműfejlesztést követően kezdődhet el. Szóba került a Fodor utcai buszvégállomás biztonságtechnikai fejlesztése, a hozzászólók szerint szükség lenne egy gyalogátkelőre a játszótér magasságában. Csengeri János megnyugtatásképpen elmondta, hogy a főváros tervei között szerepel a Fodor utca felújítása, ezért a tervezési szakaszban a kerület kezdeményezi majd zebra felfestését a jelzett részen.
A HUT ülésén felmerült, hogy eltűnt az egyirányú utcát jelző tábla az Ormódi–Nárcisz utca sarkán, valamint a parkolást tiltó tábla a Sirály utca Gébics és Fürj utca közötti szakaszán, ezért az autók két oldalon parkolnak. A táblákat napokkal az ülés után kihelyezte az önkormányzat. A Hollósy Simon utca térkő burkolatának hibáival kapcsolatban Kovács Lajos alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a közműjavítások utáni szakszerűtlen helyreállítás miatt megsüllyedt az évekkel ezelőtt lerakott kövezet. Ezért is jelent előrelépést, hogy az önkormányzat az átvételt megelőzően szakértővel véleményezteti a közterületet érintő munkákat, és kötelezi a kivitelezőt a hibák kijavítására – hangsúlyozta az alpolgármester.
Javaslat érkezett a járdákat tönkretevő nehéz gépjárművek ügyében, a HUT tagjai úgy vélik, a kár okozójának kell vállalnia a felújítás költségét. Kovács Lajos tájékoztatása szerint az Alkony úti építkezés megkezdése előtt már ebben a szellemben járt el az önkormányzat. A beruházónak egyfajta kaucióként letétbe kellett helyeznie egy nagyobb összeget arra az esetre, ha teherautói megrongálnák a burkolatokat. Érdemes együttműködniük az építtetőknek, mert ilyen esetekben addig nem kapják meg a használatbavételi engedélyt, amíg nem állítják helyre a tönkretett utcát, illetve járdát. A megelőzés érdekében az önkormányzat szeretné elérni, hogy a kerület nagy részére egyáltalán ne lehessen behajtani hét, illetve tizenkét tonnánál nehezebb járművel.
Csökkentik az áthaladó autók sebességét a Csörsz utca felső szakaszán, ahol a parkot átszelő sétányhoz csatlakozva hamarosan egy gyalogátkelőnek is használható, megemelt fekvőrendőrt létesítenek. Többek szerint gondok vannak a sebességcsillapító bordák láthatóságával, ezeket a hiányosságokat felfestéssel igyekszik kiküszöbölni az önkormányzat.
Panaszokra reagálva Csengeri János emlékeztetett: évente legalább egyszer kijavítják a Zsibói utca kőburkolatát és az ottani járda lépcsőfokait, ennek ellenére néhány hónappal később újra kilazulnak a kockakövek. Egyelőre továbbra is csak balesetmentesítésre lehet számítani, az utca teljes felújítására várni kell. A kerület ugyanakkor támogatja a parkolás rendezését a Mártonhegyi út alsó szakaszán, ez ügyben felvették a kapcsolatot az illetékes FKF Zrt.-vel.
Ugyancsak a közterület-fenntartó hatásköre a kanyarodás ívének felfestése a Nagyenyed–Alkotás utca kereszteződésében, illetve a forgalom haladását biztosító burkolati jelek kihelyezése a Nagyenyed utca és a Böszörményi út találkozásánál. Elhangzott, hogy a Győri úti kanyarban kiépített forgalomcsillapító küszöböt az autók fél tengellyel a járdára hajtva próbálják meg kikerülni. Az önkormányzat emiatt nemsokára parkolásgátló oszlopot helyez ki.
Ebben az évben befejeződik az Evetke utca felújítása, míg a csatlakozó Karthauzi utca és lépcső rekonstrukciója a közeli esztendőkben várható. Kovács Lajos kiemelte: az önkormányzat nem feltétlenül utcák, sokkal inkább egyes területek átfogó fejlesztésében gondolkodik.

Mm.