Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
A_szamitogep_mint_muveszi_onkifejezo_eszkoz

A számítógép mint művészi önkifejező eszköz

Azt szokták mondani, hogy a mai gyerekek számítógéppel a kezükben születnek, és maguktól megtanulják a használatát. A valóságban azonban a gyakorlati alkalmazásokon kívül az elméletet is el kell sajátítaniuk. Ebben segítenek a hegyvidéki iskolák szaktanárai, akik alsó tagozattól kezdve foglalkoznak a fiatalokkal.

A hegyvidéki iskolák többségében heti egy órában oktatják az informatikát. „Meglehetősen rövid idő áll a rendelkezésünkre, miközben sokféle program gyakorlati alkalmazhatóságát kell elsajátítaniuk a gyerekeknek – mondta a kerületi számítástechnika tanulmányi versenyeket szervező, illetve az intézmények informatikatanítását összefogó Soproniné Molnár Mária. – Igyekszünk naprakész tudást átadni, ami nem könnyű, hiszen ez a tudományág folyamatosan fejlődik.”
A tanterv előírásainak megfelelően a harmadik osztálytól zajlik informatikaoktatás az iskolákban. Az évek során a diákok megtanulják egyebek között a webszerkesztést, a prezentációkészítést, a szövegszerkesztést, a táblázat- és adatbázis-kezelést, a kiadványszerkesztést, valamint a programozás alapjait és az animációkészítést.
„Nem feledkezhetünk meg az internetről sem, és a számítástechnika történetével is foglalkozunk” – tette hozzá a pedagógus, aki szerint figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a gyerekek „éles helyzetben” is kipróbálhassák a megszerzett ismereteket. Erre szolgálnak a különböző házi, kerületi és fővárosi versenyek, amelyeken rendre jól teljesítenek a hegyvidéki iskolások.
„Idén ünnepelte a huszadik évfordulóját a Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny – újságolta Soproniné. – A feladatok a magyar zenéhez és népzenéhez kapcsolódtak valamilyen módon. Nagy siker, hogy a döntőbe jutó tizenkét kerületi diákból négyen beverekedték magukat az első hat közé.”
A kerületi informatikaversenyen az alsósok a Ceruzamesét dolgozták fel számítógép segítségével. A játékos gondolkodtató feladatok, valamint a transzformációkat és műveleteket tartalmazó feladványok megoldásához a tárgyi tudáson kívül kreativitásra, egyéni ötletekre is szükség volt. Különösen a paint programmal rajzolt képeken látszott, hogy a tanulók valóban élvezték a munkát. Az elkészült alkotásokat – az informatikaórák számítógépes rajzaival együtt – a nagyközönség is megcsodálhatta a polgármesteri hivatal folyosógalériájában első alkalommal júniusban megrendezett tárlaton.
„Nagyon fontos, hogy a gyerekek a számítógépben meglássák azt a művészi önkifejező eszközt, ami a lehető legnagyobb szabadsággal ruházza fel használóját” – mondta a tárlat megnyitóján Fonti Krisztina alpolgármester. Mint kiderült, az önkormányzat hagyományt szeretne teremteni a kiállítással, ezzel is ösztönözve a gyerekeket, hogy minél szélesebb körben alkalmazzák a számítógépet.

mm.