Mobil_busztorteneti_kiallitas

Mobil busztörténeti kiállítás

Az első csuklós autóbusz 1960. november 5-én mutatkozott be az utasoknak: az 1-es járat vonalán állt forgalomba, a Népköztársaság (ma Andrássy) úton Kelenföldre közlekedett. Most a BKV Városi Tömegközlekedési Múzeuma, valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum együttműködésével mozgó busztörténeti kiállítást tekinthetnek meg díjmentesen az érdeklődők egy a forgalomból már régen kivont és felújított Ikarus 180-as csuklós autóbuszban.
A BKV autóbusz-ágazati jogelődjében, a Fővárosi Autóbusz Üzemben (FAÜ) házilagosan gyártották le a világ első csuklós buszát, amelyet két járműből raktak össze. Az utánfutórészt selejtezésre ítélt kocsikból alakították ki, ami gazdaságos megoldás volt. Ekkor az ipar még nem készült fel a csuklós buszok gyártására, ugyanakkor a fővárosban annyira megnőtt az igény az autóbuszon való utazásra, hogy gyorsan bővíteni kellett a férőhelyeket valamilyen megoldással.
Előbb leamortizálódott autóbuszokat vontattak üzemképes járművek, majd direkt erre a célra kisebb méretű pótkocsikat gyártottak. Ezek az intézkedések azonban csak ideig-óráig csökkentették az elképesztően nagy zsúfoltságot, és nem is volt teljesen biztonságos megoldás, ráadásul csak néhány széles és nagyjából egyenes útvonalon haladó járat esetében lehetett alkalmazni.
A FAÜ 1967-ig több száz csuklós buszt készített el főműhelyében, mire az ipar is hozzákezdett a gyártáshoz. Az IK-180-as típus az 1968-ban megalakult BKV egyik meghatározó járműve volt. A Hegyvidéken a domborzati adottságok miatt csuklós buszok csak az Alkotás utcában jártak és járnak, korábban 12-es, ma 139-es jelzéssel.
Az időszaki kiállítást utaztató autóbusz a környékünkön június 26-án 10–13 óráig a Hűvösvölgyi végállomáson, míg 14–17 óráig a Batthyány téren látható.

Kertész István