Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Pünkösdi búcsú vásárral, emlékezéssel

Az évtizedes múltra visszatekintő Svábhegyi Pünkösdi Búcsú eredetileg a környéken élő németek ünnepe volt. Ma már szerte a Hegyvidékről érkeznek családok a Diana parkba, hogy részesei legyenek a vásári forgatagnak, megkóstolják a sörsátor különlegességeit, együtt imádkozzanak a pünkösdi misén a Szent László-templomban, illetve jelen legyenek a Hősök emlékművének megkoszorúzásánál.

Évről évre a Hegyvidéki Napokhoz hasonló közösségi program helyszíne a Diana park, ahol a kerületi német kisebbségi önkormányzat szervezésében pünkösdkor háromnapos búcsúval, családi és gyermekrendezvényekkel várják az érdeklődőket. Így volt ez most is, a sétányok zsűrizett népi iparművészeti és kézműves termékeket, valamint házi készítésű élelmiszereket kínáló vásározókkal teltek meg, miközben a park közepén felállított bajor sörsátorban jóféle, ropogósra sült csülök, bajor sült kolbász, flekken, no meg az elmaradhatatlan Tiroler Gröstl illata csábította az enni-inni vágyókat.
Punkosdi_bucsu_vasarral_emlekezessel1A szomszédos Jókai Mór iskola udvarát a gyerekek vették birtokba, a hatalmas légvár és az ugráló trambulin ezúttal is nagy sikert aratott, ahogyan az arcfestést és a nemezelést is sokan kipróbálták. Dicső Andrea, a kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, hogy igyekeztek körültekintően kiválasztani az árusokat, éppen ezért csak a színvonalas termékeket kínáló vásározókat hívták meg a búcsúba. Többségük már évek óta visszajáró vendégnek számít, míg az újak közül az autentikus, világoskék és fehér színű kerámiaportékákat is kínáló standot emelte ki az elnök. Az idei rendezvény üde színfoltja volt a Normafa Óvoda német nemzetiségi csoportjának műsora.
Ahogyan azt a búcsú résztvevői megszokhatták, a szombat és a vasárnap a gondtalan szórakozásé, míg a hétfő a tiszteletadás napja volt. A pünkösdi szentmise után került sor a huszadik század háborúiban elesettek nevét viselő Hősök emlékművének megkoszorúzására. „El kell néha csendesednünk, megállni egy pillanatra, hogy elgondolkodhassunk mindazon, ami fontos számunkra. Erre nyújtanak alkalmat az ünnepek, a jeles események és azok a feszületek is, amelyekkel az utak mentén találkozhatunk” – kezdte ünnepi köszöntőjét Fonti Krisztina. Az alpolgármester szerint, fizikai és szellemi értelemben is mindannyian úton vagyunk, ezért is fontos, hogy egy lelki megnyugvásra lehetőséget adó helyszín, az Eötvös úti feszület az értelmetlen vandalizmus pusztítása után végre visszanyerte teljességét.
„Régi svábhegyi hagyomány, hogy pünkösdhétfőn fejet hajtunk mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért és a szabadságért” – folytatta Fonti Krisztina. Röviden felelevenítette a hányatott sorsú emlékmű történetét. Eredetileg 1934-ben emelték az első világháborúban elesett katonák tiszteletére, majd eltávolítását követően 1962-ben újra felállították, és a második világháború katonaáldozatainak nevét is rávésték. 2000-ben éppen pünkösd hétfőjén kerültek a talapzatra a polgári áldozatok nevei.
„Sokan vannak olyanok, akik szerint múltunkkal foglalkozni hiúság, értelmetlen időpocsékolás. Ezt sugallja a »modern« korszellem, amely mindenekfelett a jelennel foglalkozik. Pedig a jelent és a jövőt kizárólag a múltra lehet ráépíteni, ahogyan mondani szokás: a jelen a befejezett múlt” – hangsúlyozta az alpolgármester, aki úgy látja, a mai generációk szerencsések, hiszen nem kellett megtapasztalniuk a nagy világégéseket, a véres terror korszakait. "A feladatunk azonban nem változott, becsületünket így is meg kell őriznünk, hogy egyszer számot adhassunk róla. Fontos, hogy ne tegyünk különbséget a szenvedők között, mert mindannyian a boldogságot kereső, az életet szerető emberek voltak. Rájuk, az önkény és a háborúk valamennyi áldozatára emlékezünk.”
Az alpolgármester zárszavában egy olaszországi élményét is megosztotta az ünneplőkkel: 1996 óta létezik Caore di Vas városában a Piave első világháborús múzeum, ahol mások mellett rengeteg magyar emlék, eredeti zászlók, egyenruhák, használati tárgyak is láthatók. Véleménye szerint nekünk is hasonlóképpen kell emléket állítani a hősöknek, és gondoskodni arról, hogy az eljövendő nemzedékek megtanulják, kik voltak ők, mi lett a sorsuk. Ebben segít a svábhegyi Hősök szobra, amely nem engedi elfeledni a múltat.Punkosdi_bucsu_vasarral_emlekezessel2

mm.