Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Ujraszenteltek_a_svabhegyi_feszuletet

Újraszentelték a svábhegyi feszületet

Tavaly rongálták meg azt a svábhegyi feszületet, amelyet az Eötvös úti víztorony közelében állítottak fel az 1875-ös nagy felhőszakadás emlékére. Nemrégiben a kerületi és az országos német kisebbségi önkormányzat segítségével felújították a fakeresztet, amelyet Kocsis István atya, az Istenhegyi Szent László Plébánia lelkipásztora szentelt fel.
A magyarság számára mindig fontosak voltak, és fontosak ma is a kereszténység jelképei, a falvak határában látható stációs képek, a szent szobrok és az út menti keresztfák. „Nagyapám, amikor lovas kocsin elhaladt egy feszület előtt, mindig megemelte a kalapját, így köszöntötte Jézus Krisztust” – elevenítette fel gyermekkori élményét Kocsis István atya, aki szerint ismét fel kell fedezni ezeket a mindennapi „gyakorlatokat”, mert csak így lelhetünk rá az élet egyetlen céljára és értelmére, az önzetlen szeretetre.
„Bár az emberi gyengeség egyszer lerombolta az Eötvös úti fakeresztet, a keresztényi tisztesség újból felépítette, hogy büszkén hirdethesse a közösség szolgálatát” – fogalmazott a plébános. A felszentelést követő koszorúzás során az önkormányzat nevében Fonti Krisztina és Kovács Lajos alpolgármesterek helyezték el az emlékezés virágait.

M.