Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Erik_a_feljutas_a_vizilabdaban1

Érik a feljutás vízilabdában

Zsinórban ötödik hazai mérkőzését is megnyerte a Hegyvidék–YBL WPC, így a XII. kerületi vízilabdacsapat a vesztett pontokat tekintve átvette a vezetést az OB 1/B A csoportjában. Ez azt jelenti, hogy ha mindkét hátralévő meccsét megnyeri, biztosan feljut az első osztályba.

A Hegyvidék–YBL WPC április 30-án játszotta le első OB 1/B-s bajnoki meccsét a Sportmaxban, ahol azóta sem talált legyőzőre a csapat, amely immár első számú aranyesélyessé lépett elő. A kerületi vízilabda-alakulat legutóbbi két mérkőzése különösen fontos volt, a Szegedi VPS és a KSI SE elleni siker ugyanis azt jelenti, hogy az egy meccsel többet játszó Kaposvár már csak egyetlen ponttal vezeti a tabellát a Hegyvidék–YBL előtt.
A győzelmek értékét növeli, hogy a korábbiakkal ellentétben alaposan meg kellett izzadni a három pontokért. Pedig a Szeged ellen a félidőben már 4–1 volt ide, azonban a harmadik negyedet 2–0-ra nyerte a Csongrád megyei csapat, így a végjáték igencsak izgalmasra sikeredett. Az utolsó felvonásban azonban kijött a lényegesen nagyobb rutin és a látható fizikai fölény, és az utolsó dudaszó után a Hegyvidék–YBL örülhetett (5–3). Az erőnlétet emelte ki értékelésében a csapat edzője is. Köllő Attila szerint a tökéletes fizikai állapotnak köszönhető fegyelmezett védekezés és a még éppen csak elfogadható támadójáték együtt vezetett eredményre.
Az erő kapta a főszerepet a Hegyvidéki Napok keretében június 4-én megvívott összecsapáson is a KSI SE-vel szemben. Az utánpótlás-válogatottak sorát felvonultató sportiskolások nem adták meg könnyen magukat, hiszen papíron még ők is versenyben állnak a feljutásért. Ennek megfelelően alaposan belekezdett a KSI, a hazai csapat csak 1–4-nél ocsúdott fel. Pillanatok alatt 4–4-re módosult az eredmény, ekkor azonban jött egy újabb rövidzárlat, és megint a KSI-nél volt az előny. A Hegyvidék–YBL azonban nem adta fel, és az utolsó negyedben a maga javára fordította a mérkőzést.
A 8–7-es hazai diadallal a kerületi pólócsapat a vesztett pontok alapján már vezeti a bajnokságot, azaz ha sikerül hoznia a hátralévő két meccsét, a többiek eredményétől függetlenül feljut az első osztályba. Ahogyan a meccs után Köllő Attila fogalmazott, mostantól a saját kezükben van a sorsuk.Erik_a_feljutas_a_vizilabdaban2

Ám.