Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Jatekos_termeszetvizsgalat

Játékos természetvizsgálat

Akadályversenyre hívta a Hunniareg Budai Módszertani Központ a kerületi óvodásokat, az önkormányzat Fülemile úti napközis táborában a természet rejtelmeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. A kerületi nagycsoportosok tizedik, jubileumi környezetvédelmi találkozóján tizenkét intézményből közel háromszázan vágtak neki a hét állomásból álló pályának.
Az óvodás csapatokat két részre osztották, így mindegyik kényelmesen megoldhatta az állatokkal és növényekkel kapcsolatos feladatokat, amelyeket a Hegyvidék két „zöld” óvodája, a Normafa és a Zölderdő pedagógusai állítottak össze. A gyerekek énekeltek, leveleket kerestek, elmondták, mit nem szabad tenni kirándulás közben, vagy éppen erdei állatok lábnyomait fedezték fel, a sportpályán pedig a természetes mozgásokat mutatták be. Szóba került a környezet természetes változása is, a nagyítóval felszerelkezett óvodások köveken tanulmányozták az erózió hatásait.
A helyes válaszok egy-egy puzzle-darabot értek, ezekből a hetedik állomás után egy erdei állat vagy növény képe állt össze. Nem ez volt az egyetlen ajándék, a Zölderdő Óvoda jóvoltából ugyanis valamennyi résztvevő saját készítésű emlékérmet kapott, míg a csapatok homokozó készlettel és – a Magyar Madártani Intézetnek köszönhetően – udvari játszószerekkel gazdagodtak.

(m.)