Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
A_tavalyi_gyoztes_tudta_ismet_a_legtobbet

A tavalyi győztes tudta ismét a legtöbbet

Négy versenyző küzdött meg június 5-én azért, hogy eldöntse: „Ki tud többet a Hegyvidékről?” Az írásbeli fordulók kérdéseit legjobban megválaszolók jutottak a szóbeli döntőbe, amelyet az egykori gyermekkönyvtár helyén, a MOM-Klubban rendeztek meg szinte baráti hangulatban.
A helytörténeti, helyismereti feladatok vegyesen tartalmaztak könnyebb és nehezebb fejtörőket: például a Széll Kálmán tér a Hegyvidékhez tartozik-e, vagy mikor akarták Kun Béla útnak átnevezni az Alkotás utcát. A mindig népszerű kvízkérdésekben a közönség számára is érdekes kerülettörténeti érdekességek hangzottak el. Egyebek mellett kiderült, hogy a mai Rendőrtiszti Főiskola épületében, amelyben egykor apácazárda volt, a második világháború után traktorosképző-iskola működött.
A döntő végén háromtagú zsűri hirdette ki az eredményt: a digitális fényképezőgépet Pretz György kapta, aki tavaly is az első helyen végzett. Lukách Krisztina lett a második, ő családjával a Normafa Hotel vendége lesz egy hangulatos vacsorára. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Vécsei Georgina végzett, aki a Kairosz Kiadó könyvcsomagját vihette haza. A negyedik, Dénesi Erzsébet helytörténeti könyvet nyert.

B. A.