Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vissza az iskolába

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője uniós tevékenységéről mesélt, valamint a Millenárison nyílt Európa Pontot mutatta be az Arany János iskolába járó fiataloknak. A Hegyvidéken élő diplomata a „Vissza az iskolába” program keretében tartott előadást egykori alma materében.

Május végén országszerte több mint száz magyar európai uniós tisztviselő látogatott el egykori középiskolájába, hogy személyes élményei megosztásával bemutassa az unió működését és a fiatalok számára nyújtott többletlehetőségeket. A „Vissza az iskolába” program részeként a Városmajori Gimnáziumban Herdliczka Ágnes fordító, a Budapesti Osztrák Iskolában Komáromi Edit versenyügyi előadó, míg az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban Inotai András, Maria Damanaki tengerügyi és halászati biztos kabinetjének tagja, valamint Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője tartott előadást.
Szűcs Tamás tizenkét évig volt az Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákja – németvölgyi lakosként ma is mindennap látja teraszáról a sashegyi intézmény impozáns épületét. A képviseletvezető elmesélte, hogy az érettségit követően szülői tanácsra a jogi karra jelentkezett, bár ő igazából magyar–filozófia szakra szeretett volna járni. Végül is nemzetközi jogászként végzett, de ezzel párhuzamosan, kielégítve a bölcsészettudományok iránti érdeklődését, az esztétika szakon is diplomát szerzett.
Egyetemi évei után egyéves Soros-ösztöndíjjal az Oxfordi Egyetemen tanult tovább. A rendszerváltás idején hazatérve tolmácsként, fordítóként dolgozott, majd a külügyminisztérium ösztöndíjával ismét visszatérhetett Oxfordba, kifejezetten azzal a céllal, hogy európai uniós ismereteket sajátítson el. Ez sikerült is, olyannyira, hogy a minisztérium hamarosan őt bízta meg Magyarország csatlakozási kérelmének fordításával, majd a csatlakozási tárgyalások szakmai koordinálására főtárgyaló-helyettesnek is felkérték.
A 2004. május 1-jei csatlakozásunkat követően az Európai Bizottság első két magyar tagjának, Balázs Péternek, majd Kovács Lászlónak volt a kabinetfőnöke. 2006 óta már nem a magyar kormány, hanem az Európai Bizottság alkalmazásában áll; több mint három éven át a szervezet kommunikációs főigazgatóságának stratégiai igazgatója volt, 2010 januárjától pedig az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletét vezeti.
Ez év elején az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája – más országokhoz hasonlóan, igazodva az Európai Közösségi Terek-koncepcióhoz – közös, könnyen elérhető, új központot nyitott a Millenárison. Az Európa Pont számtalan izgalmas szakmai és kulturális programmal várja a látogatókat. Ezek közül az egyikre Szűcs Tamás külön is felhívta a diákok figyelmét: a július 24-ig nyitva tartó fotó- és videokiállítás bemutatja, hogyan látják a külföldi diákok Magyarországot.

z.

Az Európa Pont (Millenáris Park, II., Lövőház utca 35.) júniusi programjai: 8-án 19.00 Török Kávéházi Estek, 11-én 11.00 Gyerek ARC kiállításmegnyitó, 16-án 18.00 Balázs Péter könyvbemutatója, 21-én 17.00 Zene Ünnepe, 23-án 19.00 Szentivánéji lengyel–magyar akusztik, 27-én 18.00 Lett kiállításmegnyitó, 28-án 18.00 Lengyel–magyar nyelvi staféta és táncelőadás, 29-én 19.00 Lengyel–magyar action és slam poetry. A programokról bővebben az europapont.blog.hu és a facebook.com/europapont oldalakon, valamint az Európai Bizottság magyarországi képviselete honlapján (ec.europa.eu/magyarorszag) találhatók információk.