Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Jotekonysagi_est_a_Zolderdo_Ovodaert

Jótékonysági est a Zölderdő Óvodáért

Esedékessé vált a Zölderdő Óvoda Szilágyi Erzsébet fasori épületének – százéves villájának – felújítása. A munkálatokhoz szükséges fedezetet pályázat révén szeretné előteremteni a fenntartó, a Zölderdő Óvoda Alapítvány, ehhez azonban nélkülözhetetlen bizonyos önrész megléte. Ennek összegyűjtését kezdték el azzal a jótékonysági koncerttel, amelyet május elején rendeztek a Barabás Villában.

Egy igen fontos feladatot betöltő intézmény kéri a szülők és a támogatók segítségét – hangsúlyozta köszöntőjében a jótékonysági rendezvény háziasszonya, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó. A Zölderdő Óvoda pedagógiája ugyanis két fő irányt követ: a környezeti nevelést, valamint a logopédiai fejlesztést, ami a jó értelmi képességű, de megkésett beszédfejlődésű, beszédhibás, diszlexia-veszélyeztetett, írás–rajzolás-mozgásban ügyetlen gyerekek kifejezéskészségét erősíti.
Így tehát az intézmény sokak számára nélkülözhetetlen, ugyanakkor, mint a neves sportoló fogalmazott, „az óvoda léte múlik azon, hogy sikerül-e összegyűjteni a pályázati önrészt”. Ennek érdekében több hasonló rendezvényre várják majd a segíteni szándékozó és tudó közönséget, a május 4-én tartott, nagy sikerű koncert a jótékonysági sorozat első eseménye volt. „Engem az élet megtanított arra – mondta Nagy Tímea –, hogy ha végigcsináljuk, amit elkezdtünk, az sikerre vezet.”
Jotekonysagi_est_a_Zolderdo_Ovodaert1Fonti Krisztina alpolgármester arról beszélt, mostanában sajnos sokszor előfordul, hogy amikor egy intézmény felújításra, korszerűsítésre, bővítésre szorul, és ezek kivitelezéséhez nincs fedezete, pályázati megoldást, emellett segítséget keres a teljes indulótőke, vagy annak legalább egy része megteremtéséhez. A Zölderdő Óvoda fűtéskorszerűsítésre, hőszigetelésre és nyílászárók cseréjére igyekszik előteremteni a szükséges fedezetet az új Széchenyi-terv pályázata keretében, illetve a jótékonysági rendezvénysorozat révén.
Mint az alpolgármester kiemelte, más alapítványok is így gyűjtik össze az indulótőkét, amelyet nemritkán az önkormányzat is kiegészít, hogy meglegyen az előírt alapösszeg. Így volt ez például a Mackós Óvoda sószobájának létrehozásakor is. A Zölderdőt fenntartó alapítvány kuratóriumának nevében Nagy Péter egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a következő nemzedékek képzése már az óvodában elkezdődik, ezért valamiképpen a jövőt építő befektetés a most nyújtott, nyújtandó támogatás.
A köszöntők után először a legérintettebbek, az ovisok mutatkoztak be néptáncműsorukkal a közönségnek. Utánuk ifjabb és ismertebb művészek mások mellett Schumann, Liszt Ferenc, Hubay Jenő, Mendelssohn, Schubert, Debussy, illetve Máté Péter, Zorán, Edith Piaf műveiből adtak elő részleteket.
A jótékonysági rendezvények mellett a Zölderdő Óvoda számos gazdag, színes programmal élénkíti ezen a tavaszon a Hegyvidék kulturális életét. Az óvoda lépcsőházi galériájában például Horváth Mónika illusztrátor kiállítása látható május közepétől, a madarak és fák napja tiszteletére. A Zöld Óvoda cím tulajdonosaként, a Madárbarát kert cím viselőjeként a Zölderdő mindig különös gonddal ünnepli az úgynevezett "zöld" ünnepeket. A természetvédő csoportokba járó gyerekek a Fülemile úti gyermektáborban – Madártáborban – töltik a délelőttöket, ahol játékos, interaktív feladatokon keresztül ismerkednek az erdővel és annak szárnyas lakóival, valamint madarászok segítségével a befogással, a gyűrűzéssel és a madarak szokásaival.
Három éve e hét egyik reprezentatív eseményévé vált, hogy egy kortárs illusztrátornak az ünnephez kapcsolódó képeit állítják ki az óvoda galériájában – idén ezzel a programmal pályáztak a budapesti Urbitális Majális elnevezésű civil rendezvénysorozaton való részvételre. A megnyitójuk így, sok más rangos esemény mellett, része lett a budapesti urbanisztikai kiállításnak.

AI.