Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Arany-sikerek_az_elsosegelyversenyen

Arany-sikerek az elsősegélyversenyen

Kiválóan szerepelt a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyén az Arany János iskola. Az általános iskolásokból összeállított csapat a harmadik, míg a gimnazisták a második helyen végeztek.

A megalakulása 130. évfordulóját idén ünneplő Magyar Vöröskereszt tevékenységei között kiemelkedő szerepet kap az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek, illetve a humanitárius szemléletnek a minél szélesebb körben történő elterjesztése. A szervezet immár negyvenedik alkalommal rendezte meg az iskolás korosztályok, illetve felnőttek számára kiírt elsősegélyversenyét, amelyen a hegyvidéki Arany János iskola most először képviseltette magát.
Három kategóriában lehetett nevezni, az Aranyból egy általános és egy középiskolai csapat indult a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban rendezett területi fordulóban – mesélt a versenyről a diákokat felkészítő Juhász Andrea. A vetélkedő két részből állt: először az elsősegélynyújtással, valamint a Vöröskereszt történetével és tevékenységével kapcsolatos ismeretekről kellett számot adniuk a résztvevőknek, ezt követően egy szimulált „kárhelyen”, négy szituációs állomáson kellett biztosítani a helyszínt, felállítani a diagnózist, ellátni a „sérülteket”.
Az "aranyos" gyerekeket szakköri keretek között készítették fel, aminek meg is lett az eredménye. Az ötödik osztályos tanulókból összeállított általános iskolai csapat – Drábik Gyöngyvér, Hörömpöli Krisztina, Koudela Inez, Molnár Réka és Rényi Kitti ­– a harmadik, míg a kilencedikes gimnazisták – Karáth Dániel, Németh Gyula, Nyerges Miklós, Nyul Gábor és Remecz Zoltán – a második helyet szerezték meg.

M.