Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Egyutt_futottak_a_Peto_Intezet_dolgozoi

Együtt futottak a Pető Intézet dolgozói

Az idei fővárosi K&H Futóversenyen a Nemzetközi Pető Intézet konduktorai is részt vettek, illetve velük együtt futott egy édesanya, aki úgy teljesítette a távot, hogy mozgássérült gyermekét kerekes székben tolta. A háromszor három fős csapatok a Minimaraton-váltó versenyszámban indultak, minden csapattag két kilométert futott le.
Bár a Pető Intézet munkatársai korábban még nem vettek részt együtt futóversenyen, a középmezőnyben végeztek. Zsolnay Dóra, a közös futást szervező egyik konduktor lapunknak elmondta: részvételükkel intézetük munkájára, a mozgássérült gyerekek hátrányos helyzetére akarták felhívni a figyelmet. Az általuk nevelt gyerekek nem tudnak részt venni futóversenyeken – a két kilométeres táv még gyalogolva is nagy kihívást jelentene számukra –, ám vannak olyan sportprogramok, amelyek nekik is örömet okoznak, ilyenek például az ergométeres evezős házi bajnokságok.
A konduktoroknak természetesen jó kikapcsolódást jelent a futás, ami a csapatszellemet is erősíti. Mindannyian élvezték a minimaratonon való részvételt is, ezért már készülnek a következő megmérettetésre: június 5-én egy 3,8 kilométeres, margitszigeti gyaloglóversenyen indulnak. Szeretnék, ha az intézmény többi dolgozója, továbbá szülők is csatlakoznának hozzájuk, hogy mind többen élvezhessék a mozgás örömét.

z.