Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
A_kerekparosokat_is_ellenorzik

A kerékpárosokat is ellenőrzik

A régen várt jó időben egyre több biciklist látni az utakon. Van, aki csak hétvégén, szabadidejében tekeri, sokan azonban napi közlekedési eszközként használják a kétkerekűt. Cikkünkben a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályokat gyűjtöttük csokorba.

Fokozott közúti ellenőrzésekkel vennék elejét az elszaporodó biciklis baleseteknek a rendőrök. Mint hangsúlyozzák, nem a kerékpárosokat akarják zaklatni, épp ellenkezőleg: arra szeretnék rávenni őket, hogy saját érdekükben tartsák be a közlekedés szabályait. A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a biciklisekre vonatkozó közlekedési előírások betartatására, az éjszakai és korlátozott látási viszonyok közötti láthatóságot szolgáló kötelező eszközök meglétének ellenőrzésére, valamint az ittas kerékpárosok kiszűrésére.

Fehér, sárga, piros

A tapasztalatok szerint mindez korántsem egyszerű feladat, ugyanis sokan egyáltalán nincsenek tisztában a szabályokkal. A kerékpár járműnek minősül, így a KRESZ-ben ennek megfelelő szigorúsággal szabályozzák a közlekedését. Szintén e besorolásnak köszönhető, hogy kerékpárral csak az előírt tartozékok megléte esetén lehet részt venni a forgalomban. Ezek: a két kereket külön fékező, egymástól függetlenül működő fékek, a csengő – duda vagy más dallamkürt nem elfogadható –, elöl fehér vagy kadmiumsárga, hátul piros fényt szolgáltató lámpa. A helyzetjelzőnek százötven méter távolságból is látszania kell.
Kevesen tudják, de szintén előírás a hátulra szerelt egy vagy kettő, nem háromszög alakú, piros fényvisszaverő, valamint az első keréken elhelyezett legalább egy borostyánsárga színű, mindkét oldalával a fény visszaverésére képes küllőprizma. Természetesen további biztonsági eszközök is engedélyezettek, a fő szabály az, hogy a fényvisszaverőknek elöl fehérnek, oldalt borostyánsárgának, hátul pirosnak kell lenniük. Hátrafelé ugyancsak piros prizmával lehet jelezni a bicikli szélességét.
Este, valamint korlátozott látási viszonyok mellett lakott területen kívül kötelező a láthatósági mellény vagy fényvisszaverő ruházat viselése. Városban nem, lakott területen kívül azonban sisakot kell hordani abban az esetben, ha 40 km/h felett, de 50 km/h alatt halad a kerékpáros.

Mobilozni tilos!

Gyermekülést csak úgy szabad felszerelni, hogy ne akadályozza a biciklist a kilátásban, a kétkerekű irányításában, valamint ne takarja el se a lámpát, se a prizmákat. Az üléssel együtt lábtartót és kapaszkodót is el kell helyezni a kerékpáron, ezek azonban nem kerülhetnek a kormányozott kerékre és más mozgó alkatrészekre. A pótülésen ugyanakkor csak tíz évnél fiatalabb gyerek szállítható, a bicikli vezetője ebben az esetben kizárólag tizenhat év feletti személy lehet.

Gyakori szabálysértés a mobiltelefon-használat, holott az autóvezetéshez hasonlóan biciklizés közben sem lehet kézben tartani a készüléket. Szintén tilos pórázon kutyát futtatni a kerékpár mellett, ám erre – főleg az erdei utakon – számtalanszor láthatunk ellenpéldát. Főleg a meleg nyári estéken sokan mennek biciklivel szórakozni, mondván, így nyugodtan ihatnak sört, vagy más szeszes italt. Ez azonban tévedés, ugyanis alkoholos állapotban kerékpározni is tilos! Bár az ittas biciklistől nem vehetik el a jogosítványát, azonban komoly pénzbüntetésre számíthat.
Kerékpáros szabálysértések esetében helyszíni bírságot szabhatnak ki a rendőrök, illetve feljelentést tehetnek. Előbbi három- és húszezer forint lehet, míg a feljelentést követően a szabálysértési hatóság rója ki a pénzbüntetést.

KRESZ-változások

Tavaly a biciklisekre vonatkozó több KRESZ-szabály is megváltozott – mondta el lapunknak Baki Ádám, a Magyar Kerékpárosklub bel-budai szervezetének vezetője. Megszűnt a szoros jobbra tartási kötelezettség – az általános jobbra tarts megmaradt –, így már nem kötelező közvetlenül a padka mellett haladni.
A biciklisek a forgalommal szemben is behajthatnak az egyirányú utcába, igaz, csak akkor, ha ezt külön kiegészítő tábla jelzi. Kerékpárúton egyéb jelzés hiányában mindig kétirányú a forgalom, kerékpársávon vagy kerékpáros nyomon egy irányban lehet haladni. A biciklisek a lámpa előtt álló járművek elé sorolhatnak, ezt azonban kizárólag a jobb oldalon tehetik meg oly módon, hogy közben nem akadályozzák a jobbra forduló járműveket.
Megmaradtak a tavaly életbe lépő sebességhatárok: lakott területen kívül sisakban és utas nélkül 50, fejvédő hiányában 40, kerékpárúton 30, gyalog- és kerékpárúton 20 km/órával lehet tekerni. Továbbra is szabad hídon biciklizni és balra kanyarodni, a Lánchídon azonban éjszaka az úttest tiltott terület a kerékpárosok számára. Ezt a kerékpárral behajtani tilos tábla alatti kis kiegészítő tábla jelzi.
Baki Ádám a Hegyvidékkel kapcsolatban elmondta: mivel a XII. kerület főként kis hegyi utcákból áll, kerékpáros infrastruktúrára csak a forgalmas főutak mellett van szükség. Jelenleg a Szilágyi Erzsébet fasor mellett halad egy közel húszéves, turisztikai célokra épített gyalogkerékpárút, amely nem igazán alkalmas a jelenlegi biciklis forgalom elvezetésére. Nagy szükség lenne az Alkotás utca „kerékpáros-baráttá” tételére, illetve a kétirányú kerékpáros forgalom számára megnyitható egyirányú utcák feltérképezésére.

Knp.