Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kerületi zöldprogramok

A Hegyvidéki Önkormányzat folytatja a korábbi években megkezdett környezetvédelmi programjait, így idén is lesz kerülettakarítás, kedvezményes árú komposztláda-osztás, valamint az intézményekben energetikai korszerűsítés. Újdonság, hogy a kerület ez évtől a társasházi szelektív hulladékgyűjtés elindítását is támogatni kívánja.

– Óriási eredmény, hogy a szükségszerű kiadáscsökkentés ellenére egyetlen környezetvédelmi programunkról sem kellett lemondani – mondta lapunknak Kovács Lajos alpolgármester azt követően, hogy az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a 2011-es költségvetést. A kerületi környezetvédelmi közalapítvány megszűnt, ám az általa végzett feladatot, az aknázómoly elleni permetezés szervezését – amivel a hegyvidéki vadgesztenyefáknak nyújtanak védelmet – átvette az önkormányzat.
Ahogy a korábbi években, tavasszal és ősszel is összegyűjtik a veszélyes hulladékokat: április 1-jén a polgármesteri hivatal épülete mellett, illetve április 8-án a Fodor és a Pagony utca kereszteződésében, a Tesco élelmiszerüzlet parkolójánál (mindkét nap 8 és 12 óra között) a gépkocsi-akkumulátorokat, valamint a kidobásra szánt elektronikai eszközöket. A gyűjtés során papírt is hozhatnak a környezettudatos hegyvidéki polgárok, a Feparec Kft. 5 Ft/kg áron veszi át a papírhulladékot, típusától függetlenül.
A szelektív hulladékgyűjtést az önkormányzat szeretné kiterjeszteni a kerületben. Egy vállalkozó közreműködésével a nagyobb társasházaknál helyben gyűjtenék a papírt és a PET-palackokat (illetve igény esetén a későbbiekben a fémet is), melyeket ingyen elszállítanának. Ezáltal a társasházak csökkenthetik a kukáik számát és a szemétszállítás költségét, hiszen kevesebb kommunális hulladék keletkezik.
A veszélyeshulladék-gyűjtés mellett a többi, megszokott környezetvédelmi programmal is találkozhatunk idén. A Föld napjához kapcsolódóan április végén kerülettakarítást szerveznek. Tavasszal dézsás növényeket helyeznek ki az utcákra, míg az ősz folyamán kedvezményes komposztláda-vásárt hirdetnek a kerttulajdonosoknak. Folytatódik az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítése is. A legnagyobb induló 2011-es projekt egy fotovoltaikus rendszer kiépítése a zugligeti óvoda és bölcsőde épületében. A számítások szerint a napelemekkel éves szinten ötvenhat tonnával csökkenthető a két intézmény szén-dioxid-kibocsátása, áramszámlájukban pedig 2,7 millió forintos megtakarítás érhető el.

z.