Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Szinhaz_cirkusz_nelkul2

Színház cirkusz nélkül

KoMod néven stúdiószínház nyílt a Királyhágó utca és a Böszörményi út sarkán. Az elnevezés nemcsak a kortárs és modern repertoárra, hanem az otthonos környezetre is utal – a miniteátrum ugyanis egy régi lakásba költözött be, amelyben egykor Nemes Nagy Ágnes is élt.

Középen egy fal volt, emlékszem, én is jártam itt korábban – magyarázza egy középkorú hölgy az ismerősének a két szobából összenyitott nézőtéren. A tavaly decemberben nyílt KoMod színházban vagyunk, egy lakásban, amely még emlékeztet korábbi lakóira: itt maradtak a régi berendezési tárgyak, köztük székek, asztalok, egy könyvekkel megrakott polc, no meg egy komód is, adta magát, hogy a tetejére jól láthatóan kirakják a színház nevét.
A lakásból lett teátrumban épp a Kétútköz című előadás kezdődik, amit a MinekEzACirkusz Produkció néven létrejött, rendszeresen itt játszó társulat mutat be. A negyvenöt fős nézőtér szinte teljesen megtelt, a csillárt leoltják, a színpadon a reflektor fényében egymás után öt szereplő tűnik elő. Öt lélek, akik Kétútköz vasútmegállójában várnak a kiszámíthatatlan időpontban érkező vonatra, amelyet szinte lehetetlen elérni – különösen úgy, hogy nem is igazán akarnak felszállni rá. Az ő kisiklott életükről szól a szomorúbohózat. A díszlet minimalista, de jól eltalált, mindössze egy klasszikus bádogtetejű esőbeálló, egy kandeláber, egy megállónévtábla, valamint a színpad előterében egy sínpár látható, amelyekkel azonban kiválóan játszanak a színészek a Szuda M. Barna által írt és rendezett darabban.
– A Böszörményi útról behallatszó villamoscsikorgással nem számoltam a mű színpadra állításakor, de ez is passzol a vasúti megállóhely miliőjéhez – mondja mosolyogva az alkotó, akit előadás után színdarabjának keletkezési körülményeiről faggatunk. Szuda M. Barna elmeséli: korábbi vonatútjai során találkozott először a beszédes nevű Kétútköz településsel, ami ötletet adott ahhoz, hogy darabot írjon arról a mindnyájunkat foglalkoztató kérdésről: mik az élettel kapcsolatos elvárásaink, várakozásaink?

Festőművészből rendező

Hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy színpadi művet alkosson? – kérdezzük a fiatal, huszonhárom éves művészt. Érettségi után a „Képző” festőművész szakára vették fel, de végül a szentpétervári Repin Akadémiára ment. A festészet mellett azonban írással is foglalkozott, első verseskötete 2008-ban jelent meg. Verseiből később felolvasóestet tartott, ami aztán verses darabbá, majd színdarabbá fejlődött – így született meg elsőként az általa írt és rendezett Karüsszel című egyfelvonásos dráma, amely szintén szerepel a KoModban játszó MinekEzACirkusz repertoárjában.
A meglepő elnevezésű társulat 2009-ben jött létre az egyik szervező, Farkas Róbert ötlete nyomán. A független színházi műhelyhez olyan színészek csatlakoztak, akik menekülni próbálnak a hagyományos színházakra jellemző gőgtől, munkásságukat nem titulálják hibátlannak, és hibáikat nem kívánják olyan ködös kifejezésekkel álcázni, mint „alternatív” vagy „forradalmi”. A csapat – ahogy ars poeticájuk fogalmaz – „kívül helyezi magát a szokásos hierarchián, presztízsen és a többi felesleges, a színház művészetét csak eltorzító formaságon. Vagyis felteszi a költői kérdést: Minek ez a cirkusz?”

Lakásból színház

A MinekEzACirkusz Produkció megalakulását követően játszóhelyet keresett, végül egy baráti felajánlás révén talált otthonra tavaly év végén a Királyhágó tér sarkán, egy megüresedett földszinti lakásban – ad képet Szuda M. Barna a színház létrejöttének hátteréről. A rendező szerint jobb helyet nem is találhattak volna, hiszen a Hegyvidéken a megjelenésükig egyáltalán nem működött teátrum, de Buda más részein is alig találni előadóhelyet. A helyszín könnyen megközelíthető, portáljukat hamar észreveszik a járókelők. Ráadásul sokan ismerik a lakást, ugyanis évekig szépségszalonként működött, de a környékbeliek még a korábbi lakóira is emlékeznek – közülük a legismertebb Nemes Nagy Ágnes költő, műfordító, esszéíró.
A lakásszínház kialakítása előtt természetesen kikérték a társasház lakóinak véleményét, akiknek többsége kifejezetten pozitívan állt a kezdeményezés mellé. „Az egyik szomszéd hölgy megkérdezte múltkor, mikor kezdődnek az előadásaink, mert abban az időben inkább halkabbra veszi a televízióját, nehogy átszűrődjön a zaj” – illusztrálja a művész segítőkészséget.
Persze nemcsak a lakók tettek gesztusokat a színház felé, a színház is igyekszik igazodni a társasház igényeihez: az itt élők nyugalma érdekében a közönséget csak az utca felől engedik be, hogy ne a lépcsőházon keresztül járjanak át, továbbá az esti előadásokat már nem nyolckor, hanem egy órával korábban kezdik. A lakók előtt pedig mindig nyitva áll a KoMod: ha van hely, bármelyik előadásra ingyen ülhetnek be.

Tragikomédia, bábjáték

A KoModban valószínűleg mindenki talál kedvére való programot. Állandó társulata, a MinekEzACirkusz a már említett Kétútközt és a Karüsszelt játssza, de két új darab, a Tessék engem szeretni!, valamint a Boldogság és más mesék bemutatójára is készülnek – a drámát, illetve a tragikomédiát tavasszal már láthatja a közönség.
A Talpalatnyi Színház Molnár Ferenc Az ibolya, valamint Harold Pinter Árulás című darabjával lép fel több alkalommal, míg a székesfehérvári Vörösmarty Színészképző Iskola a Rómeó és Júliával vendégszerepel. A gyerekeket az Ákom-Bákom Bábcsoport produkciói várják hétvégenként, délelőtti és kora délutáni időpontokban. Jelenleg a Világgá ment Csacsi és Bari, a Bohócfarsang, A suszter manói, valamint Móra Ferenc verses meséjének feldolgozása, A didergő király című bábelőadásuk van műsoron.Szinhaz_cirkusz_nelkul1

A KoMod Színház programjai. Március 5. 15.00 Az Aranyostarajos kiskakas (bábelőadás és játszóház) – az Ákom-Bákom Bábcsoport előadása. 19.00 Szuda M. Barna: Kétútköz (szomorúbohózat egy részben) – a MinekEzACirkusz Produkció előadása. Március 8. 19.00 Szuda M. Barna: Kétútköz. Március 10. 19.00 Kiss-Judit Ágnes: Célegyenes, célkereszt – a Kon(s)zerv Társulat előadása. Március 11. 19.00 A KoMod Színház bemutatja… – Stand Up Comedy est. Március 12. 10.00 Egyszer volt... A Kiskondás (bábelőadás és játszóház) – az Ákom-Bákom Bábcsoport előadása. Március 12. 15.00 Péter és a farkas (bábelőadás és játszóház) – az Ákom-Bákom Bábcsoport előadása. 19.00 Szuda M. Barna: Kétútköz. Március 13. 10.00 Az Aranyostarajos kiskakas (bábelőadás és játszóház) – az Ákom-Bákom Bábcsoport előadása. 15.00 A Mackó házikója (bábelőadás és játszóház) – az Ákom-Bákom Bábcsoport előadása.

A KoMod színház további programjai a www.minekezacirkusz.hu oldalon olvashatók. Cím: XII., Királyhágó utca 5/b (bejárat a Királyhágó utca és a Böszörményi út kereszteződése felől).

K. D.