Egyetemi_ruhakoltemenyek

Egyetemi ruhaköltemények

Első alkalommal szervezett ruhatervező tanfolyamot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Az öthónapos kurzus záró kiállításának a Barabás Villa adott otthont. A Fashion Backstage elnevezésű tanfolyam résztvevői a divattervezés műhelytitkai mellett a ruhák és kiegészítők elkészítésének munkafolyamataival is megismerkedhettek.
„Tervezést vagy ruhakészítést sok helyütt lehet tanulni, a MOME azonban arra vállalkozott, hogy az alkotómunka teljes folyamatával megismertesse hallgatóit. A cél az volt, hogy a tanfolyam végére képesek legyenek a textil szakterületének mind az öt szegmensét magán viselő, egységes megjelenésű öltözék elkészítésére. A Barabás Villában bemutatott ruhákat látva elmondható, hogy ez sikerült” – mondta Sárváry Katalin textilművész, egyetemi docens, a tanfolyam vezetője.
A foglalkozásokon forgó rendszerben, szakterületenként, egyszerre három-négy hallgató vett részt, így mindenkire jutott elég idő, valódi alkotóműhellyé alakult kurzus. Először a tervezésre került sor, majd a szakma kiváló oktatóinak irányításával következett a műhelygyakorlat: a szövés, nyomás, kötés, valamint a formaalakítás, azaz a varrás és a bőrtárgy elkészítése.
Sárváry Katalin azt tartja a legnagyobb eredménynek, hogy öt hónap alatt megvalósult az együttgondolkodás, az alkotó kapcsolat diákok és tanárok között. Ennek köszönhető, hogy olyan munkák jöttek létre, amelyek méltók a MOME hírnevéhez.

ám.