Van_ebben_a_hivatasban_valami_rendkivuli

„Van ebben a hivatásban valami rendkívüli”

A gyermekek harmonikus személyiségformálása terén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Németh László-díjat vehetett át Papp Rózsa. A Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban huszonhét éve tanító pedagógust Réthelyi Miklós miniszter és Hoffmann Rózsa államtitkár köszöntötte a magas állami kitüntetés átadása alkalmából.

Szeptemberben kezdte huszonnyolcadik tanévét a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban Papp Rózsa, aki második otthonának tartja az intézményt és a Hegyvidéket. Szívesen beszél azonban az ezt megelőző tíz esztendőről is, amelyet a tapasztalatszerzés és az építkezés korszakának nevez. Azt mondja, mind a mai napig abból a tudásból táplálkozik, amit fiatal pedagógusként magába szívott vidéki állomáshelyein.
– Pályám első évtizede egész életre szóló, későbbi munkám során számos nehézségen átsegítő tapasztalatokkal ajándékozott meg. Emberismeretből, empátiakészségből, toleranciából kaptam örökérvényű leckét. Megtanultam, hogy csak teljes odaadással, szívvel-lélekkel érdemes tanárnak lenni – emlékezik vissza a kezdetekre Papp Rózsa. – Szerencsésnek érzem magam, hiszen azzal, hogy pedagógus lettem, a gyermekkori álmomat váltottam valóra. Sokat köszönhetek kunszentmártoni tanítóimnak, tanáraimnak, akik bíztak bennem, és olyan követendő példát adtak, amit azóta is magaménak tekintek, ugyanúgy, mint főiskolai gyakorlatvezetőim tanácsait. Közvetlenül a Szegedi Tanárképző Főiskola magyar–orosz szakának elvégzése után, 1973-ban kerültem az Orgoványi Általános Iskolába, ahol egy évig tanítottam. Ezt követően, 1974 és ’76 között a Dunafalvi Általános Iskolában dolgoztam, majd 1984-ig a Balatoni Ifjúsági Központ volt a munkahelyem.
Ebben az időszakban nem csupán pedagógusként, hanem ifjúsági vezetőként is tevékenykedett, a gyerekek szabadidejének szervezéséért többször kapott különböző elismeréseket. 1984-ben költözött Budapestre, azóta megszakítás nélkül az egy évvel korábban alapított Semmelweis Egyetem Gyakorló (akkori nevén Diana Utcai) Általános Iskola és Gimnáziumban tanítja a gyerekeket. Volt humán és osztályfőnöki, valamint kerületi munkaközösség-vezető, 1992-ben az igazgatóhelyettesi teendőket is ellátta, miközben folyamatosan dolgozott osztályfőnökként is. Munkája elismeréseként 1988-ban „Kiváló munkáért” miniszteri kitüntetést kapott.
– Mint a tanári pályán oly sokszor, a Diana iskolával is szerencsém volt – meséli. – Kezdeti szorongásom a nagyvárostól hamar szertefoszlott, kollégáimban barátokra találtam. Mindig örömmel tanítottam és tanítok ma is, ami azért fontos, mert csak így lehet a diákok személyiségére hatva értékeket közvetíteni. Különösen manapság érzem úgy, hogy a gyerekeknek minden eddiginél nagyobb szüksége van az egyéni bánásmódra, a személyes példamutatásra, a következetességre, a türelemre és az egymás elfogadásán alapuló szeretetre.
Papp Rózsa azt vallja, nemcsak a diáknak, hanem az élethosszig tartó tanulás jegyében a tanárnak is folyamatosan képeznie kell magát. 1994-re német nyelvtanári diplomát szerzett, azóta német szakos tanárként dolgozik. Részt vállal az iskolai és a kerületi szintű német tanulmányi versenyek szervezésében, tanítványai sikerrel szerepelnek a fővárosi és országos megmérettetéseken is. Nevéhez fűződik a kerületi német szavalóverseny elindítása, 2005-től pedig mint az ELTE német nyelvi vezető tanára az egyetemre járó tanárjelöltek felkészítésében is tevékeny szerepet vállal.
– Eddigi pályafutásom egyik legszebb feladatának tartom, hogy az iskolánkba érkező tanárjelöltekkel foglalkozhatok – mondja. – Tudom, hogy a tanítási gyakorlat egész további életük meghatározó élménye, hiszen itt, a katedra másik oldalán állva szembesülnek először a pálya szépségekkel teli kihívásaival. Pontosan úgy, ahogyan egykor én magam, később pedig a tanári pályán engem követő, magyar–történelem szakos lányom is megtapasztalta ezt a semmihez sem hasonlítható érzést. Büszkeséggel tölt el, amikor a gyakorlat végén a tanárjelöltek rádöbbennek, igenis van ebben a hivatásban valami rendkívüli, amiért érdemes vállalni a pedagógus olykor nehéznek tűnő sorsát. Ezért is tartom jelzésértékűnek, hogy személyemben olyan tanár részesülhetett magas állami kitüntetésben, aki nem tett semmi „feltűnőt”, csupán tisztességesen, odaadással, a jövő nemzedékek iránt érzett felelősséggel végzi mindennapi munkáját.

MM.