A_berszamfejtes_szamos_izgalamt_tartogat

„A bérszámfejtés számos izgalmat tartogat”

Magas kerületi kitüntetést vehetett át az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepnapján Závoda Judit. A Gazdasági Ellátó Szolgálat bérelszámoló csoportvezetője különböző beosztásokban immár huszonkét éve dolgozik a Hegyvidéken.

Závoda Judit már gyermekkorában elkötelezte magát a matematika és a számok világa mellett. Középiskolai tanulmányait a Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskolában végezte, ahol 1971-ben kiváló eredménnyel érettségizett. „Szerettem volna a közgazdasági egyetemen továbbtanulni, azonban úgy alakult az életem, hogy munkába kellett állnom. A Pamuttextil műveknél kezdtem, ahol rögtön bedobtak a mély vízbe. Ezért utólag már hálás vagyok, hiszen olyan ismeretek birtokába jutottam, amelyekre bátran építhettem a későbbiekben” – mesél pályája kezdetéről a pénzügyi szakember.
Következő munkahelye a kisiparosokat összefogó Reaktíva szövetkezet volt, ami egy merőben másfajta kihívást jelentett. „Izgalmas volt a feladat, hiszen akkortájt indult be a magánszféra, amelynek fejlődését egészen közelről nyomon követhettem. Könyvelőként kezdtem, majd átkerültem a főkönyvi könyveléshez, összesen öt, szakmai szempontból rendkívül termékeny évet töltöttem el ebben a munkakörben. A tudásomra máshol is felfigyeltek, vezetői beosztást kaptam a Nádudvari Termelőszövetkezet szigetszentmiklósi ipari melléküzemágában. Sajnos nem sokkal később egy baleset miatt ideiglenesen rokkantnyugdíjas lettem, de sikerült újra talpra állnom, és visszamentem a Pamuttextilhez. Bár nyugodtan »ülhettem volna a babérjaimon«, nagyon hiányzott a mindennapos munka, az állandó problémamegoldás kényszere, ami számomra semmivel nem pótolható” – emlékezik vissza az ekkor már bérelszámolóként tevékenykedő szakember.
Szakmai tapasztalatának köszönhette, hogy 1989. március 16-án állást kapott a Hegyvidéken éppen megalakuló GAMESZ bérszámfejtési osztályán, ami abban az időben teljesen új, példa nélküli vállalkozásnak számított. „Budapesten a tizenkettedik kerület volt az egyetlen, ahol önálló bérszámfejtési osztályt hozott létre az akkori tanács. Mondhatom, hogy járatlan úton jártunk, a semmiből kellett létrehoznunk a pénzügyi csoportot. 1991-ben lettem csoportvezető, majd 1994-től mint központi illetmény-számfejtési vezető dolgoztam. Több mint háromezer-ötszáz önkormányzati alkalmazott munkabérügyeit intéztük, rajtunk is múlott, hogy mindenki időben megkapja a fizetését. Hogy ez így legyen, a kollégáimmal reggel hattól késő estig kellett dolgoznom, amit magától értetődőnek tartottam. Nekem ugyanis az a bizonyos fizetési papír nem csak egy számsor, ott látom mögötte az embert, a családot, akik számítanak ránk. Meggyőződésem, hogy nem az emberek vannak az intézményekért, hanem az intézmények értünk” – foglalja össze szakmai ars poeticáját Závoda Judit.
A kerületi dolgozók bérszámfejtése 2000 januárjától visszakerült az államkincstárhoz, azonban minden más típusú költségtérítés kezelése a helyi munkaügyi és bérelszámoló csoportnál maradt. „Sokan azt gondolják, hogy a könyvelés, vagy a bérszámfejtés unalmas feladat, holott számos izgalmat tartogat. Minden hónapban újabb és újabb megoldásra váró problémával találkozunk, ráadásul emberek ügyeit intézzük, ezt pedig empátia nélkül nem lehet csinálni. Amióta hozzám tartozik az ápolási díjak számfejtése, mindez fokozottan igaz: tanácsot adok az adóbevallások elkészítésében, szívesen segítek a különböző pénzügyi kérdések megoldásában. Számomra ez nem teher, mert úgy érzem, mindez fontos része a hivatali munkának – véli a szakember, aki azt mondja, egyáltalán nem számított az önkormányzat kitüntetésére. – Jólesett, hogy ily módon is elismerték a munkámat, hiszen a bérszámfejtés az a terület, amiről általában akkor esik szó, ha valami hibádzik a számokkal. Örömteli, hogy rajtam keresztül most egészen másképp kapunk egy kicsivel több figyelmet. Hozzá kell tennem – és ezek nem üres szavak –, hogy a díj az egész csoport elismerése, hiszen közvetlen kollégáim, a társintézmények, illetve a főnököm, Nóvé Katalin támogatása nélkül biztosan nem érdemeltem volna ki.”

mm.