Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Elismeres_a_vivobajnoknak1

Elismerés a vívóbajnoknak

Hegyvidéki olimpikon is helyet kapott az idei "Papp László Budapest-sportdíj” kitüntetettjei között. A háromszoros (1968-ban csapatban, 1972-ben egyéniben és csapatban is) olimpiai bajnok dr. Fenyvesi Csaba az indoklás szerint a tőr és párbajtőr sportágak, valamint a rákkutatás területén elért eredményei alapján érdemelte ki a sportolóknak adható legmagasabb fővárosi elismerést.
A kiváló sportember lapunknak elmondta, hogy valamennyi kitüntetését nagy becsben tartja, nem tud köztük különbséget tenni. Leginkább azokra büszke – és ilyen a mostani díj is –, amelyek a sporteredményei mellett a szakmai pályáját is figyelembe veszik. „Természetesen jólesik, hogy fővárosi szinten megemlékeztek az eredményeimről, azonban számomra az is legalább ekkora örömet okoz, ha meghívnak előadást tartani egy vidéki nyugdíjasklubba. Szerencsésnek tartom magam, hiszen az élet különböző területein értem el sikereket, tapasztalataimat pedig szívesen megosztom az érdeklődőkkel. Kétszer csapatban, egyszer pedig egyéni indulóként állhattam fel olimpián a dobogó legfelső fokára, míg orvosi karrierem legfontosabb eredményei között tartom számon, hogy lehetőségem volt bekapcsolódni egy amerikai rákkutató intézet munkájába” – hangsúlyozta a jelenleg a Magyar Olimpiai Bizottság gazdasági bizottságában dolgozó, egyúttal a BVSC vívószakosztályánál az elnöki teendőket is ellátó sportvezető.
A már évek óta nyugdíjasként dolgozó Fenyvesi Csaba nemrégiben újabb megtisztelő feladatot kapott: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára, Szekeres Pál felkérésére a vívószövetség szaktanácsadójaként segíti a vívósport fejlődését, különös figyelmet fordítva az utánpótlás helyzetének javítására.Elismeres_a_vivobajnoknak2

-ám.