Tehetsegek_unnepe1

Tehetségek ünnepe

Mintegy ötszáz gyerek és fiatal részvételével nagyszabású kulturális versenyt szerveztek a Jókai Klubban. A Magyarországi Játékok Nemzetközi Művészeti Fesztiválon táncos, énekes és színházi produkciók szórakoztatták a közönséget.
A FÁK, Ukrajna, Magyarország Népei Kulturális és Nemzeti Örökségének Egyesülete, valamint az ukrán Jövő Forrása Egyesület hívó szavára a házigazdák mellett az idén Oroszországból, Bulgáriából, Lengyelországból, Ukrajnából és Szerbiából is érkeztek előadók. A fesztivál több mint tízéves múltra tekint vissza, Budapesten a mostani volt a harmadik találkozó.
A versenyt korábban Óbudán rendezték meg, a jobb körülmények miatt azonban a szervezők ezúttal a Jókai Klubot választották. „A résztvevőket egy kerületi hotelban szállásoltuk el, kézenfekvő volt, hogy a környéken keressünk fellépő helyet. Így találtunk rá a Hollós úti művelődési intézményre, ahol minden igényt kielégítő vendéglátásban lehetett részünk” – hangsúlyozta Tasner Irina főszervező.
A fellépőket szigorú előzetes értékelést követően hívták meg a fesztiválra, a legfiatalabb versenyző öt, a legidősebb huszonöt éves volt, a legtöbben a 10–12 éves korosztályból érkeztek. A táncprodukcióknak és a színházi előadásoknak a hotel adott otthont, a hangszeres és énekszámokat azonban a Jókai Klubban mutatták be a versenyzők, köztük Bánhegyi Petra jazzbalettosai, valamint a mások mellett Galina Lisnyevszkaját kinevelő, világhírű moszkvai Loktyif kórus tagjai.
Nem volt tehát könnyű dolga a többek között Gogolák Évát, a Magyar Majorett Szövetség elnökét és Márkus Tibort, a Magyar Jazz Szövetség vezetőjét is a soraiban tudó szakmai zsűrinek, hiszen számos színvonalas produkció közül kellett kiválasztani a nívódíjra érdemes előadást. Az elismerést végül egy moldáv versenyző érdemelte ki.Tehetsegek_unnepe2

M.