Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tilos égetni!

Budapest teljes területén november 30-a után tilos az avar és a kerti hulladék szabadtéri elégetése – olvasható a környezet védelmének általános szabályait is magában foglaló 39/2010. (VII. 22.) számú fővárosi rendeletben. Aki megszegi az égetésre vonatkozó rendelkezést, szabálysértést követ el, ami 50 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható. A rendelet betartását az önkormányzat szakirodája és a közterület-felügyelet ellenőrzi.
A jövőben a kerti hulladék megsemmisítését a leginkább költségkímélő módon, helyszíni komposztálással oldhatják meg a tulajdonosok. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. az FKF, illetve "Kerti zöldhulladék” felirattal ellátott, hatvan- és százliteres gyűjtőzsákokat továbbra is ingyenesen szállítja el a házak elől. A zsákokba kizárólag lomb-, fa- és bokornyesedék, valamint nyírt fű és gyom kerülhet, míg a vastagabb átmérőjű, legfeljebb egyméteres faágakat darabolva, összekötve a zsákok mellé kell helyezni.
Az FKF Zrt. nem viszi el a háztartási szeméttel, illetve fenyőgallyakkal megtöltött zsákokat. A begyűjtés járatrendszerben történik, a zöldhulladékot a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központba szállítják, ahol a szerves anyagot nagyüzemi módszerekkel komposztálják, majd a lerakó folyamatos rekultivációja során hasznosítják.

Kn.