Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Idén még olcsóbb az energiatanúsítvány

Használt lakás eladása, illetve egy évnél hosszabb bérbeadása esetén kötelező elkészíttetni a lakás tíz évig érvényes energiatanúsítványát. Érdemes még az idén beszerezni az ingatlan „zöldkártyáját”, ugyanis december 31-ig az igazolás kiadása hatósági áras, azt követően azonban már piaci alapon történik.

Az Európai Unió 2030-ig a nem megújuló energiaforrások csupán hetven százalékát tudja belső forrásokból biztosítani, miközben az épületek energiafelhasználása a teljes fogyasztás közel negyven százalékát teszi ki. Az idevonatkozó EU-direktíva – 2010 óta irányelv – éppen ezért az energiaellátás biztonsága érdekében csökkenteni kívánja az épületek energiafelhasználását.
Az irányelv egyebek között kimondja, hogy kötött határidőn belül szükség van az épületek energiafelhasználása egységes számításának megteremtésére, a kazánok és légkondicionáló rendszerek rendszeres felülvizsgálatára, illetve az új és meglévő épületek energiafelhasználási követelményrendszerének, valamint az épületek energetikai tanúsítványának kidolgozására. Utóbbi a határértékek és a mért értékek mellett az energiafogyasztás csökkentését elősegítő javaslatokat is tartalmazza.
Nincs szükség „zöldkártyára” az ötven négyzetméternél kisebb hasznos alapterületű, az évente négy hónapnál rövidebb használatra szánt, valamint a jogszabállyal védetté nyilvánított ingatlan esetében. Szintén nem kell energiatanúsítvány a huzamos emberi tartózkodás célját szolgáló sátorszerkezeteknél, illetve akkor, ha a lakás belső technológiából származó hőnyeresége nagyobb, mint 20 W/nm.
A 2009. január 1-jén hatályba lépett rendelet kimondja, hogy a tanúsítási tevékenységet kizárólag a településtervezési és az építészeti műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól szóló 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet, illetve az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező szakmagyakorló végezheti.
A meglévő épületre a tanúsítvány beszerzése 2011. december 31-ig önkéntes alapon történik, azt követően azonban már kötelező. Aki eladásban, vagy egy éven túli bérbeadásban gondolkodik, annak érdemes még az idén megcsináltatnia a felmérést, ugyanis a tanúsítvány kiállítása jelenleg hatósági áras, ám jövőre már piaci alapon történik.
A felmérés óradíja 5500 forint, egy épületre legfeljebb két munkaóra számolható el. Ezenfelül a megrendelőt terhelik a számlával igazolt kiadások, valamint a számlával nem igazolható költségátalány, ami nem lehet több a hatósági ár tíz százalékánál. A tanúsítvány eredetileg tíz évre szól, ugyanakkor minden eladásnál, valamint abban az esetben, ha az épületre vonatkozó jogszabályban meghatározott követelményértékek megváltoznak, a tanúsítást ismételten el kell végezni.

MM.