Irhas_aroku

Irhás árok: épül a járda

Sikerült megállapodni a szomszédos XI. kerületi önkormányzattal az Irhás árok gyalogos szakaszainak építésével kapcsolatos, régóta húzódó ügyekben. Az egyezség értelmében a Hegyvidék és Újbuda közösen viseli a költségeket, a munkálatok már el is kezdődtek az érintett részeken.

Az Irhás köz és az Ördögorom lejtő között november első hetében kezdődött a meglévő nyílt esővíz-elvezető béléscsövezése, illetve a mintegy kétszáznegyven méter hosszú árok mederlapokkal történő lefedése. Ideiglenes megoldásról van szó – tájékoztatta lapunkat Kovács Lajos alpolgármester –, ami azt a célt szolgálja, hogy a télen is folytatódó mederrendezési munkák közben is garantált legyen a gyalogosok biztonságos közlekedése.
A leginkább költségkímélő megoldást választotta az önkormányzat, a most lerakott és a járda végleges burkolásakor várhatóan tavasszal újra felszedett mederlapokat később fel tudják használni más építkezéseken. „A tervek szerint az Irhás árok teljes hosszában térköves járdát alakítunk ki, ennek azonban csak akkor van értelme, ha a főváros már befejezte a mederrendezési munkálatokat, hiszen a területen dolgozó gépek könnyen megrongálhatják az új burkolatot” – magyarázta a döntés okait Kovács Lajos.
Komoly esély van arra, hogy az Adorján és a Kakukkvölgyi út között decemberben elkészüljön még egy ideiglenes, közel százötven méteres járdaszakasz. Itt is a mederlapok használata mellett döntött az önkormányzat, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a végleges gyalogosrész kialakítására még néhány hónapot várnia kell a környéken élőknek. Ennek oka elsősorban az, hogy ezen a részen is meg kell oldani az úttesten összegyűlő víz levezetését.
Az önkormányzat szeretné megszüntetni az újonnan készülő járda alatti vízelvezető vályút, helyette az úttest és a járda közötti zúzalékos területen átvezető, úgynevezett surrantókon keresztül egyenesen a közműcsatornába vezetné a csapadékot – mondta az alpolgármester. – Mivel ezzel kapcsolatban még folynak a tárgyalások a fővárossal, a járdaépítési munkálatok fővárosi támogatás hiányában nem kezdődhetnek meg.

mm.