Melegkedvelő futónövények
A Földközi-tenger mellékén sok kertben, parkban láthatók gazdagon virágzó futónövények, amelyek szinte fa méretű lombozatot nevelnek, és roskadoznak a látványos virágok tömegétől. Ezek a fajok nálunk csak nyáron élhetnek a szabadban, télen szobanövényként kell őket nevelni.
Kolostorharang
Ez a ma még kevesek által nevelt, Bangladesből származó futónövény már több hazai kertészetben kapható. A nagy, égszínkék virágok szépsége mellett előnye a növénynek, hogy abban az időszakban (is) nyílik, amikor kevés más szobanövény; virágzására szinte egész évben, így a téli időszakban is számíthatunk.
A kúszó hajtások – különösen nyáron – gyorsan növekednek így sötétzöld, nyújtott tojásdad leveleiből egy év alatt is jelentős lombozatot nevel. A levelek éveken át megmaradnak. Sok környezeti feltétellel szemben igénytelen, de meghálálja, ha savanyú, laza, jó vízáteresztő képességű talajba ültetjük, és lombozatát a növekedés ütemének megfelelő méretű támasztékhoz erősítjük.
Őshazájában fákat is képes befutni, a lakásban azonban lassabban fejlődik, a támaszték megválasztásával jól alakítható méretű és alakú lombozatot nevel. Szaporítása kihívás elé állítja a kertészeket, mert dugványai lassan erednek. Érdemes már gyökeres töveit megvásárolni a kertészetekben.
Tölcsérjázmin
Ezt a futónövényt több néven is emlegetik, előfordul, hogy a rokon latin nemzetségek besorolási dilemmái miatt dipladéniaként, sundavillként vagy mandevillaként ismerik. Maga a növény, vagy tágabb értelemben a rokonság díszítő céllal tartott növényei hasonló tulajdonságokkal bírnak: szeretik a meleg helyet, nyáron a szabadban fejlődnek a legjobban, fásodó, kúszó hajtást nevelnek, amelyen ovális, fényes leveleket hoznak, és feltűnően szép, világosabb vagy sötétebb vörös árnyalatú tölcsérvirágokat bontanak. Egyes fajtái szinte fehérek, mások élénkvörösek, de a legtöbb és legelterjedtebb változat rózsaszínű.
A kolostorharanghoz hasonló gondozást igényel, de ültessük hagyományos virágföldbe. Ősszel elvirágzás után érdemes megmetszeni. A megtámasztására legjobban a dróttámasztékok felelnek meg, mert ezek jobban tudják követni a tő fejlődését, mint a műanyag vagy farácsok, -rudak. Dugványozással szaporítható. A növény hajtásai és virágai mérgezők, ezért nevelése kisgyerekes családoknak csak nagy körültekintés mellett ajánlható.
Ólomgyökér
A hazai kertészetekben is egyre gyakrabban felbukkanó növény Dél-Afrikából származik. Magyar neve – és a Plumbago tudományos neve – arra a félreértésre utal, hogy a növényből készített kivonat segítségével sikeresen lehet kezelni az ólommérgezést, ráadásul állítólag a rossz álmok és a villámcsapás ellen is véd! Ha ilyen hatását még nem is bizonyították, de a növényből kivont plumbagin nevű vegyület minden kétséget kizáróan széles spektrumú hatóanyag, idegvédő, gyulladáscsökkentő, baktériumölő, maláriaellenes és szívműködést támogató hatását is használják a gyógyszeriparban.
Az ólomgyökér vékony hajtásokat és apró, halványzöld leveleket nevelő futónövény, amely leggyakrabban halványkék, tölcséres virágokból álló fürtvirágzatot nevel. Elvétve – különösen délszaki botanikus kertekben, vagy üvegházakban – a nemzetség piros és fehér virágú fajával is lehet találkozni.
Szobában tartva gondozása nem igényel különleges szakértelmet, de a teleltetés során figyelni kell a hőmérsékletre és a nedvességre. Túl meleg és száraz környezetben elvesztheti leveleit, és elpusztulhat. Az erőteljes fejlődés és a gyenge hajtásrendszer miatt mindenképpen fel kell támasztani, különben kusza, elfekvő lombozatot nevel, ami nem esztétikus. A megnyúlt hajtásokat bátran le lehet vágni, akár évente többször is.
Virágzása a tavasz utóján és a nyár elején a leggazdagabb. Szaporításának legegyszerűbb módja a tő mellett képződő sarjak leválasztása, de dugványozásával is érdemes kísérletezni. Nyáron a szabadban, közvetlen napfénytől védett, világos helyen érzi magát a legjobban.
(Barta)