Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Maygar_sportsikerek_az_Universiaden

Magyar sportsikerek az Universiadén

Öt arany-, két ezüst- és négy bronzérem: az elmúlt évtized legjobb eredményét érték el a magyar sportolók a sencseni, 26. nyári egyetemi és főiskolai világjátékokon. A hazai küldöttség az előkelő tizenhatodik helyen végzett az éremtáblázaton, olyan sportnagyhatalmakat megelőzve, mint Anglia, Franciaország, Spanyolország vagy Németország. Mindez azért is nagy szó, mert a kínai versenyen most először lépte át a résztvevők száma a tízezres határt, ami azt jelzi, hogy egyre több helyen veszik komolyan az Universiadét. Ez korántsem véletlen, hiszen huszonnégy sportágban összesen 306 aranyérmet osztottak ki, ami már-már "olimpiai" mennyiség.
Száz magyar sportoló tizenhat számban indult, és Cseh László úszó "kötelező" győzelmei mellett két további sportágban szólalt meg a magyar himnusz. Az ínséges évek után végre magyar versenyző állhatott a dobogó tetején egy futószámban, és szép reményekre jogosít a vívócsapat aranya is. Talán ennél is fontosabb azonban, hogy több sportágban sikerült jól szerepelni, ami megalapozhatja a felnőtt világversenyek eredményességét.
Magyar sikerek az Universiadén – nem új keletű fogalom ez, hiszen egykor komoly eredményeknek tapsolhattunk, Universiade-győztesnek mondhatja magát Papp László és Puskás Ferenc, míg Kamuti Jenő négyszer nyerte meg a viadalt. Érdemes lenne újra felfedezni ezt a sorozatot, hiszen az olimpiára készülő egyetemista, főiskolás sportolók számára kiváló erőfelmérő és versenyzési lehetőség.
"A kiugró eredmények abban erősítenek meg minket, hogy van jövője a magyar sportnak” – hangsúlyozta Molnár Zoltán, a MOB főtitkára a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán zajló ünnepségen, ahol méltóképpen köszöntötték a világjátékok legjobbjait. Emlékplakettet vehetett át a három aranyérmet szerző Cseh László, a 400 méteres síkfutásban győztes Deák Nagy Marcell, a párbajtőrbajnok Szényi Péter, a súlyemelésben második helyezett Nagy Péter, a kalapácsvetés ezüstérmese, Orbán Éva, a bronzot nyerő férfi párbajtőrcsapat, a szintén harmadik két taekwondós, Kocsis Edina és Tóth Balázs, valamint a sportlövő Veres Kata.

Ám.