Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Orient_Enikot_koszontottek

Orient Enikőt köszöntötték

Ünnepélyes keretek között hirdették ki a „Magyar Kézművesség – 2011” és „A négy évszak – kézműves szemmel” című kettős pályázat eredményét a Mezőgazdasági Múzeum konferenciatermében. A zsűri díjazta Orient Enikő textiles iparművészt is (képünkön balra), aki évtizedek óta XII. kerületi lakos. Az elismeréshez a Hegyvidéki Önkormányzat nevében Fonti Krisztina alpolgármester (jobbra) gratulált.
Orient Enikő 1953-ban született Budapesten, diplomáját a Magyar Iparművészeti Főiskolán 1982-ben vehette át kézi festő és nyomottanyag-tervező szakon. Egy esztendővel később megnyerte a Goldberger Textilművek jubileumi naptárpályázatának első díját.
Három évig dolgozott gyári tervezőként, majd művésztanár lett, 1985-től a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában, majd a Tanítóképző Főiskolán kézművességet tanít. Alkotásaiban nyers színeket, világos és sötétbarnás, szürkés árnyalatokat használ. Előszeretettel dolgozik papírral, szemlélete közel áll a japán művészeti felfogáshoz, stílushoz. Munkáinak meghatározó eleme a természetesség, motívumai is természeti előképek.
Japánban is elismerést váltott ki: 1995-ben elnyerte Kyoto tartomány ezüstdíját, 1996-ban a Nihon Seni Shinbun újságtól kapott díjat, 1997-ben pedig a Nishijin Textilipari Szövetség tüntette ki. Számos egyéni kiállítása volt az országban és határainkon túl is. A kerületben legutóbb idén júniusban, a Hegyvidék Galériában lehetett megcsodálni munkáit a Víz, Föld, Ég című csoportos kiállításon.

BA