Hosok_elott_tisztelgo_kiallitas_a_Galeria_12-ben

Hősök előtt tisztelgő kiállítás a Galéria 12-ben

„Nagyon fontos, hogy minden lehetőséget megragadva elmondjuk a mai nemzedékeknek, valójában mit is jelentett 1956” – Fonti Krisztina alpolgármester hangsúlyozta ezt annak a kiállításnak a megnyitóján, amely a forradalom és hősei előtt tiszteleg a Galéria 12 kávézóban. Elkeserítő, hogy nemcsak a legfiatalabbak között, de még a középkorosztályban is döbbenetesen sokan vannak, akiket ha „utca embereként” megkérdeznek a riporterek, semmit nem tudnak a forradalomról – utalt az alpolgármester egy közelmúltbeli tapasztalatára.
Ugyanakkor október 23-án már nemcsak a forradalomról kell beszélni, hanem arról az öt évvel ezelőtti eseményről is, ami meggyalázta és tönkretette a békés emlékezést. A 2006-ban történtekre csak napjainkban derül fény – folytatta Fonti Krisztina, majd örömét és az alkotóknak szóló köszönetét fejezte ki a tárlat létrejöttéért: „Mindenképpen gazdagítja a kerület megemlékezéseinek sorát, hogy a forradalomra emlékezve ki-ki művészi formába öntötte a maga gondolatát.”
Meskó Bánk előadóművész a köszöntőjében saját kamaszkori emlékeit idézte fel: fiatal fiúként ő is ott vonult az évtizedeken át csőcseléknek titulált tömegben 1956. október 23-án, és „a mosolygós, felszabadult, bizakodó és derűs fiatalok között olyan élmény ért, ami egész életemen át elkísér”. Máig ható tragédia – mondta –, hogy még mindig nem lehet tudni, kik a felelősek a forradalom vérbe fojtásáért, azért a kegyetlen pusztításért és megtorlásért, ami százak életét vette el, családokat szakított szét és tett tönkre, s aminek következtében több százezer ember hagyta el az országot.
Távozásukkal pedig tovább nőtt a veszteségünk – emlékeztetett az előadó –, hiszen akik kint maradtak, idegenben telepedtek le, dolgoztak, alkottak, ott alapítottak családot, gyerekeik elvesztették magyar identitásukat. Ha ezt is számba vesszük, a veszteség felbecsülhetetlen – hangoztatta Meskó Bánk, majd elszavalta Márai
Halotti beszédét. Bár a mű 1951-ben született, mégis igaz minden sora az 1956-ban elmenekültekre is, hiszen hazájuktól elszakadva „lehullott nevükről az ékezet”.

Megrázó, szomorú, felháborító, fájdalmas – csak néhány jelző azokra az érzésekre, amelyeket az október 19-én nyílt tárlat kelt a látogatóban. A festmények, kerámiák, textilek és korabeli tárgyak sorát – ma már elválaszthatatlanul – kiegészítik a tüntetéseken készült felvételek éppúgy, mint Pató Károly két vérvörös fejet ábrázoló képe, mely címe szerint a 2006. október 23-i budapesti rendőrterror áldozatai előtt tiszteleg. Ez utóbbiak a megnyitón elhangzottakat is illusztrálják, mert amíg nem ismerjük, nem értjük meg a történtek valódi hátterét, a megélt érzéseket és fájdalmakat, addig újabb és újabb tragédiák várhatnak ránk. Ennek pedig azzal vehetjük elejét, ha az események igazi üzenetét juttatjuk el mindenkihez. A Galéria 12-ben látható kiállítás bízvást ezt a célt szolgálja.

AI.