Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ifju_festo_tarlata

Ifjú festő tárlata

A tehetséggondozás régóta fontos eleme a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola pedagógiai koncepciójának. Az intézményben nagy hangsúlyt helyeznek a zenei nevelésre, és rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a képzőművészetben jártas tanulók számára. Kiss-Tóth Hanna kiállítása az első az ideiek közül.
Az ifjú alkotót osztálytársai – idősebbekkel is kiegészült – kamarakórusa köszöntötte, majd osztályfőnöke, Borbély Judit mutatta be őt. Mint a tanárnő elmondta, a bemutatásra nemcsak a megnyitó formaságai miatt van szükség, hanem azért is, mert Hanna, ha csak teheti, kerüli a nyilvánosságot, mindig csendben meghúzódik a háttérben, s valójában képei révén fejezi ki gondolatait.
A kislány tehetsége hamar megmutatkozott, már elsősként kerületi rajzversenyt nyert. Lapunk kérdéseire készséggel válaszolt.

Milyen technikával dolgoztál? Jól látom, hogy ezek filcrajzok és vízfestékkel készült képek?

– Nem, ezek ceruzarajzok, de olyan ceruzát használtam, amit ha átkenek vízzel, a képnek olyan hatása lesz, mintha festett lenne.

Amikor az előbb néhány szót váltottam édesanyáddal, elmondta, hogy bár tényleg visszahúzódó vagy, mégis konkrét elképzeléseid vannak. Megosztanád velünk ezeket? A pályaválasztásodra vonatkoznak?

– Nem feltétlenül. Sokáig régész szerettem volna lenni, lovakkal is akartam foglalkozni, a lényeg, hogy valami komoly eredményt szeretnék elérni. Ez persze régészként is jó lenne.

Megtalálni egy ritka leletet, mondjuk, Egyiptomban?

– Az is jó lenne! Nagyon szeretem az olyan tévéműsorokat, amelyekben ásatásokat mutatnak be, azt szívesen csinálnám.

Ki döntötte el, hogy mely munkáidat mutassák be?

– Én választottam ki mindegyiket.

A képeid mit jelentenek számodra?

– A lelkemet öntöm ki velük. Azt mutatom meg, ami bennem van.

A. I.

Kiss-Tóth Hanna képei egy hónapig láthatók az iskola földszintjén.