Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Viranyosi_egeszsegdelutan1

Virányosi egészségdélután

Az ősz beköszöntének csalhatatlan jele a Virányos Általános Iskolában, hogy a még napos időjárást kihasználva egészségdélutánra hívják a gyerekeket és szüleiket. Idén sem volt ez másképp, a jó hangulatú rendezvényt ráadásul egy különleges programmal is kiegészítették. „A szokásos műsort megpróbáltuk kicsit megbolondítani, ezért úgy döntöttünk, megfuttatjuk a résztvevőket – mesélte Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes igazgató. – Szerencsére a gyerekek vették a lapot, és népes mezőny gyűlt össze az »iskolakörre«.”
A futást kiadós gimnasztika követte, majd elkezdődtek a sportprogramok: a felsős évfolyamoknak házi labdarúgó-bajnokságot szerveztek, míg a kicsik játékos feladatokon vehettek részt. Nagy sikert aratott a zsámolylabda és a táskásváltó – a sorversenyen négy könyvvel és ugyanennyi füzettel „megpakolt” iskolatáskával futottak a másodikosok –, de a közönségkedvencnek számító partizánlabda is bőven tartogatott izgalmakat.
Mialatt a gyerekek sportoltak, a szülők saját készítésű ételekkel, gyümölcsökkel és különböző ivólevekkel terítették meg a kertbe kirakott asztalokat. A finomságok ezúttal pénzbe kerültek, a bevételt a sportudvar fejlesztésére fordítja az iskola alapítványa. A programok összeállításakor természetesen az idősebbekre is gondoltak, számukra egészségügyi méréseket, illetve az egészséges táplálkozást népszerűsítő előadást tartottak.Viranyosi_egeszsegdelutan2

M.