Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Buborék-tanfolyamok

Elkezdődtek a Buborék Úszóiskola tanfolyamai, amelyek délelőtti és délutáni kurzusaira hároméves kortól várják a gyerekeket. Újdonság, hogy az iskola a délelőtti órákban is nyitva tart, az óvodások számára pedig külön csoportok indulnak.
A kicsiket tudásszintjüknek megfelelően vízhez szoktató, kezdő, mély vízhez szoktató és félhaladó órákra várják, a foglalkozásokon elsősorban a játékos elemeket helyezik előtérbe. Arra törekszenek, hogy a gyerekek olyan természetes közegnek tekintsék a vizet, amit kedvelnek és a barátjuknak tekintenek. Erre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a későbbiekben magabiztosan sajátítsák el az úszómozdulatokat.
A Buborék Úszóiskola éppen ezért azt ajánlja, hogy a gyerekek szakember felügyelete mellett lehetőleg már három-négy éves korban kerüljenek kapcsolatba a vízzel. Ez a szülők számára is könnyebbséget jelent, hiszen a felkészítésnek köszönhetően a közös nyaralás, uszodalátogatás alkalmával könnyebben irányíthatják a vízben játszó kicsiket.
Természetesen az sem baj, ha később kezdődik a tanulás, mert az úszás bármilyen életkorban elsajátítható. A kisiskolás csoportokban ugyanúgy a játék kapja a főszerepet, a gyerekek szinte észrevétlenül, a szórakozás hevében tanulják meg a három legfontosabb úszásnemet.
Bár nem versenyzőket nevelnek, azért a versengés nem hiányozhat az iskola kínálatából: decemberben és májusban a Buborék Napokon valamennyi növendék kipróbálhatja frissen szerzett tudását. Szintfelhozó és szinten tartó tanfolyamokat is indítanak, előbbi a második osztályban kötelező úszásoktatásra készít fel, míg utóbbi a készségek elmélyítésére szolgál.

em.