Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Fitparade2011

Fitparádé negyedszer

Minden eddiginél gazdagabb, valamennyi korosztály számára izgalmakat tartogató programsorozattal várja az érdeklődőket a negyedik Hegyvidéki Fitparádé. A kínálatbővülés egyúttal azt jelenti, hogy október 15–16-án a Csörsz utcai Sportmax mellett a MOM Kulturális Központot, illetve a Sirály utcát is „fittesítik” a szervezők.

Az erős emberekhez és a fitneszhez kapcsolódó versenyek, illetve bemutatók a Sportmaxban maradnak, a családi rendezvények többsége azonban átköltözik a sportközpont kertjébe, valamint az újjávarázsolt MOM Kulturális Központba. Az előzetes jelentkezések alapján rekordszámú résztvevőre számítanak a FitModel Worldön, amelynek háziasszonya Oláh Noémi lesz, aki két évvel ezelőtt éppen a hegyvidéki verseny megnyerésével indult el a világhír felé.
Buranits Ildikó, a verseny ötletgazdája elmondta, hogy a szép lányok versengése után is érdemes majd a csarnokban maradni, hiszen a gálaműsorban fellép a Dominique Feat and Lakatos Yvette zenekar, az élelmesebbek pedig akár aláírást is kaphatnak a VIP-vendégektől, köztük Erdei Zsolttól, vagy Kovács „Koko” Istvántól. Sztárokból egyébként sem lesz hiány, elfogadta a meghívást a hatszoros Arnold Classic-győztes, a világ sokáig legerősebb emberének számító litván erőgép, Zydrunas Savickas, valamint Victor Martinez amerikai testépítő fenomén.
„A rendezvény minden eleme folyamatosan fejlődik, a szkanderversenyünk már világkupa-viadal, erőemelésben országos döntőt tartunk. Óriási a nemzetközi érdeklődés, az idén tizenhárom ország képviselteti magát a Hegyvidéki Fitparádén” – hívta fel a figyelmet az év promóterének megválasztott Buranits Ildikó. A családi programoknak otthont adó „fittkertben” a többi között minigolfozni és vívni is lehet, az intenzívebb mozgásra vágyók kipróbálhatják a cross-fitt gyakorlatait, míg az idősebbek nordic walking-sétákon vehetnek részt. Az ő kedvükért a MOM épületében pingpong-, sakk- és kártyabajnokságot is rendeznek.
Vasárnap a nagycsarnokban Európa- és világbajnokok részvételével húsz küzdősporttal ismerkedhetünk meg közelebbről, a Sirály-plázson látványos ugrókötél-show-nak, a biopiac színpadán különböző sportbemutatóknak tapsolhatnak az érdeklődők. Élettel telik meg az uszoda is, szombaton háromkor remélhetően sokan buzdítják majd a második hazai mérkőzését játszó Hegyvidék–YBL WPC vízilabdacsapatát. Másnap is nyitva tart az uszoda, amelyet az önkormányzat támogatásával a kerületi lakosok – előzetes regisztrációval – ingyen látogathatnak.
Megismétlik a tavaly közönségsikert arató Hegyvidéki Barangolót, amelyre ezúttal a hegyvidéki sportéletből érdemes felkészülni. „A győztes tudását egy hatalmas kupával ismerjük el, a nyílt versenyek valamennyi indulója emléklapot, az első három helyezett érmeket kap” – emelte ki Buranits Ildikó, aki egy különleges sportművészeti kiállításról is beszámolt: sikerült a Hegyvidékre csábítani Nenko Balankski bolgár festőművészt. A híres erőemelő képei október végéig tekinthetők meg a MOM lépcsőház-galériájában.

Ám. 

A szervezők és az önkormányzat jóvoltából a Hegyvidéki Fitparádé programjai a Hegyvidék Kártya-tulajdonosok, valamint a gyerekek és a nyugdíjasok számára ingyenesen látogathatók.