Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Roplabda-nagyhatalom_lehet_a_Hegyvidek

Röplabda-nagyhatalom lehet a Hegyvidék

A BSE mellett újabb hegyvidéki csapat próbál megkapaszkodni a hazai női röplabda elitmezőnyében. A már rövid távon is merész álmokat szövögető Aluprof-TF Budapest – a Központi Röplabda Akadémia közreműködésével – a kerületi iskolákra építené az utánpótlását.

A kerületi versenysportot az önkormányzati fenntartású Hegyvidék SE szervezi. Az egyesület jelenleg tizenhárom szakosztállyal működik, ezek között ott van a röplabda is, amely mostanáig kevesebb figyelmet kapott. Ezen változtat a Központi Röplabda Akadémia (KRA) és rajta keresztül az Aluprof-TF Budapest szerepvállalása, melynek keretében szeptemberben két hegyvidéki iskolában, a Németvölgyiben és az Aranyban megkezdődött a gyerekek röplabdaoktatása.
„Az önkormányzat abban érdekelt, hogy még több iskola csatlakozzon a programhoz, hiszen a vízilabda után egy újabb látványsportág utánpótlásának alapjait szeretnénk lerakni – hangsúlyozta Rétai Gábor, a Hegyvidék SE elnöke, utalva arra, hogy egy hasonló együttműködés már életképesnek bizonyult a kerületben. – A Hegyvidék–YBL WPC vízilabdacsapata a Csörsz utcai Sportmaxban alakítja ki utánpótlásbázisát, amely idővel akár egy új Hegyvidék SE-szakosztály alapja lehet. Annál is inkább, hiszen az önkormányzat hangsúlyt helyez a vízi sportok népszerűsítésére, egyebek mellett ezt a célt szolgálja a másodikos gyerekek kötelező úszásoktatása.”
Az Aluprof-TF Budapest több évre szóló szerződésben gondolkodik, mint a céget képviselő Zacher István elmondta, néhány éven belül a nemzetközi kupába várja a csapatot. Hasonlóképpen fogalmazott az Aluprof edzője, Borkovits Zoltán, aki az első idényben a rájátszást célozná meg, a későbbiekben azonban a KRA utánpótlásának segítségével már komolyabb eredményekért szállna harcba.
Foki Róbert csapatmenedzser arról beszélt, hogy a KRA 2007-es megalapítása óta megtízszereződött az akadémia kötelékébe tartozó gyerekek száma. „Tizenöt játékossal kezdtünk, ma már egészen a junior korosztályig indulnak csapataink a bajnokságokban. Minden évben ott vagyunk a legjobbak között, a különböző korosztályokban kilenc válogatott játékossal büszkélkedhetünk” – foglalta össze a KRA eddigi eredményeit. Foki szerint az Aluprof-TF Budapest, a Hegyvidéki Önkormányzat és a KRA együttműködése azért példaértékű, mert mindenki számára megteremti az előrelépés lehetőségét. Egy négy pillérre támaszkodó rendszerről van szó, amelyben az iskolák jelentik az első lépcsőfokot, az itt jól teljesítő gyerekek továbbléphetnek a Központi Röplabda Akadémiára, illetve kipróbálhatják magukat a Hegyvidék SE szakosztályában, míg a legjobbak előtt nyitva áll az út a nagycsapatba kerüléshez.
A részt vevő iskolák ráadásul sokat nyerhetnek azzal, hogy a képzett játékosok beépítésével a kerületi, majd a budapesti és az országos diákolimpián győzelemre esélyes gárdákkal állhatnak ki. Foki Róbert úgy látja, néhány éven belül elindulhatnak a sportosztályok, és az ezekbe járó gyerekek a délelőtti testnevelésórák helyett az egyesületben edzenének. „Az általános iskola végén már lehet látni, milyen irányba folytatódhat a játékos karrierje: marad a juniorok között, esetleg feljebb lép az NB2-es csapatba, vagy a legjobbak közé. A most kialakított együttműködés azért is lehet hatékony, mert megengedi az átjárást a különböző szintek között” – sorolta az előnyöket. A nagycsapat megerősítésével kapcsolatban elújságolta, hogy leigazoltak egy 1988-as születésű amerikai centert, valamint tárgyalnak egy német és több magyar játékossal.

EM.