Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Viztisztito_a_Sportmaxban

Víztisztító a Sportmaxban

Pályázati támogatásból ősszel UV-lámpás víztisztító berendezést helyez üzembe az önkormányzat a Sportmax Hegyvidék uszodájában. A környezetbarát, vegyszermentes technológia a csíra- és baktériummentesítés mellett a víz, valamint a légtér klórtartalmát is jelentősen csökkenti.

Május óta működik egy kisebb teljesítményű UV-lámpás víztisztító a Városmajor utcai uszodában, a fejlesztésnek köszönhetően érezhetően javult a víz és a medencetér levegőjének minősége. Ezt igazolják a lakossági visszajelzések is, a látogatók szerint a medence vize selymesebb és lágyabb lett, ráadásul – mivel minimális mértékűre csökkent a klórozás – szinte teljesen megszűntek a bőr- és szemirritáció miatti panaszok. Ez azért is fontos, mert az uszodában évente megforduló 43 ezer látogató 65-70 százaléka gyermek, és őket kifejezetten zavarja a csípős szag. Gazdasági szempontból is megérte a beruházás, hiszen a klórgáz használatának visszaszorítása éves szinten mintegy 3,5 millió forintos megtakarítást eredményez.
A kedvező tapasztalatok birtokában úgy döntött az önkormányzat, hogy pályázati források igénybevételével hasonló fejlesztést hajt végre a kerületiek körében rendkívül népszerű Sportmax Hegyvidék uszodájában is. A kérelmet nemrégiben bírálták el, ennek értelmében a Hegyvidéki Önkormányzat a központi költségvetés terhére 12.592.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a belügyminiszter által iskolai és utánpótlás sportinfrastruktúra-fejlesztésre kiírt pályázaton. A kerületnek mindössze húszszázalékos önrészt kell biztosítania.
A fejlesztés során korszerűsítik a Sportmax 33 és 25 méteres úszómedencéihez kapcsolódó fertőtlenítő rendszert – mondta el lapunknak Váczi János alpolgármester. Az épület bejáratánál húsz férőhelyes kerékpártárolót létesítenek, valamint felállítják a Hegyvidék–YBL WPC vízilabdacsapat edzéseihez, illetve a bajnoki mérkőzések lebonyolításához elengedhetetlen labdafogó háló tartószerkezetét.
A Hegyvidéki Önkormányzat nagy hangsúlyt helyez a környezetbarát, az energiafelhasználás csökkentését szolgáló programok beindítására. Immár évek óta zajlik a használt akkumulátor, papír- és elektronikai hulladékok gyűjtése, a tavaszi kerülettakarítási akció, a komposztálóláda-osztás, valamint az ingyenes UV-sugárzásmérés. Az utóbbi időszak legjelentősebb "zöld" beruházása a Zugligeti Óvoda és Bölcsőde tetején kiépített napelemes rendszer volt, míg a MOM Kulturális Központ fűtésrendszere – Magyarországon egyedülálló megoldással – a hegyvidéki szennyvizet elvezető főcsatorna hőjével oldja meg az épületek temperálását.

knp.