Babtarsulat3

BAB Társulat: játék határok nélkül - Szeptember 25. 12.30 MOM Szabadtéri Színpad

Egerágtól Túrisdvándig, Kisbértől Balatonfőkajárig az országban keresztül kasul utazva lép fel a BAB Társulat, amely bejárta Felvidéket és Moldvát, részt vett a 2010-es Pécs Európa Kulturális Fővárosa nyitójátékában, valamint az augusztus 20-i fővárosi ünnepségeken is. Rendszeres vendége a szentendrei skanzennek, látható az egri Középkori piactéren, illetve Zugmann Zoltán, a társulat vezetője a győri barokk bál, a barokk esküvő és más történelmi játékok ceremóniamestere is.

Mennyire ismerheti a hegyvidéki közönség a BAB Társulatot?

– Az elmúlt években már volt fellépésünk a kerületben, például az adventi időszakban, illetve idén a Hegyvidék Napokon.

Hogyan és mikor jött létre a társulat?

– Az egykori Napút Galériában megrendezett Casanova napja című kiállításhoz kapcsolódó Casanova Jakab útja című előadással jött létre 1995-ben.

Milyen műsorral készülnek a Hegyvidéki Őszre?

– A Ludas a Matyi című előadásunkat hozzuk a rendezvényre.

Elsősorban mi adja a műsoruk alapját: ismert mesék, rögtönzések, saját történetek?

– Attól függ, melyik műsorunkról van szó. Az alapot minden esetben a magyar mese- és mondavilág, a népi alakoskodó játékok, illetve az adott évköri ünnephez tartozó szokások adják. De ez csak az elindulás. Mivel fontosak a hagyományaink, ezért az életben tartásukhoz, megélésükhöz és megértésükhöz fontos figyelembe vennünk azt a tényt, hogy mi most és itt élünk. Tehát választhatjuk azt az utat, hogy gyűjtések, fellelhető dokumentumok és a hiányzó adatok hipotézisszerű pótlásával eredeti köntösbe öltöztetjük az előadást, és a közönség nyugtázza: „na, ez ilyen volt régen”. A másik lehetőség, hogy az alapot megtartjuk, megtaláljuk azokat a pontokat, amelyek évszázadokon átívelnek, fűszerezzük jelen időnk mellékhatásaival – kicsit görbe tükröt mutatván magunknak; továbbá ne feledjük, hogy mindegyik mese, történet naprakész volt lejegyzésének, felgyűjtésének időszakában, a saját korához szólt. Nem is szólva a kisközösségben történő mesemondásról, ahol a mesélő folyamatos kapcsolatot tart, tartott a hallgatóival. Ebből következik, hogy előadásainkban is szerepe van a rögtönzésnek, az aktualizálásnak.

Mennyire interaktív az előadásuk? Számíthatnak-e a hegyvidéki gyerekek arra, hogy bevonják őket is a játékba?

– Csak annyira, amennyit az egyes dramaturgiai pontok elviselnek.

Egyáltalán, csak gyereknek szól a műsoruk?

– Köszönöm, a kedvenc kérdésem… Sajnos gyakran skatulyákban, rekeszekben gondolkodunk. Ha nem tudunk valamit „belehelyezni” egy keretbe, zavarba jövünk. Tehát működik a mese–báb–gyerek egyenes vonalú gondolkodás. Vagy a rajzfilm–mese–gyerek sztereotípia. Pedig gondoljunk csak bele: napjaink népszerű rajzfilmjei, a Simpson családtól a South Parkig, nem is gyerekeknek készültek! A Mézga család is tartalmaz társadalomkritikát, korlenyomatot, amit a felnőtt ért. A kiváló Magyar népmesék sorozat pedig a teljességével – történet, képi megfogalmazás, zene –, szimbolikájával generációkat varázsol el. Visszatérve a kérdésre: az utcán, a szabadtéri rendezvényeken életkorra, nemre, iskolai végzettségre való tekintet nélkül van jelen a közönség. Mi a közönségnek játszunk.

Mi volt az eddigi legnagyobb sikerük?

– Visszakérdeznék: mit nevezünk sikernek? Azt, hogy ötven ember minden szavadat érti, együtt él a játékban, vagy több ezer ember egy kivetítőn keresztül néz egy szabadtéri rendezvényen? Mindegyikben volt részünk. Azért egy, a csapat számára is emlékezetes előadást mégis megemlítenék. Idén Veszprémben, a Kabóciádé című rendezvényen léptünk fel. Először csodálkoztunk, hogy a szervezők este fél tízre tettek minket, hiszen a Jelenetek egy házasságból, avagy a három kívánság című előadásunkat kérték. A játékot a veszprémi színház előtti téren mutattuk be, és nagy részben a színházból előadás után kiáramló közönségnek szólt, amely a Figaró házasságát tekintette meg klasszikus színházi körülmények között. A kijövő, elegánsan öltözött, színházkedvelő közönséget zenészekkel, óriásbábokkal fogadtuk, s kezdtük az előadást. A „más” műfajhoz szokott nézők, zömében felnőttek, ott maradtak, élvezettel végignézték és értették az előadást.

AI