Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Falfirka_megrendelesre2

Falfirka – megrendelésre

Vidámabb lett a Szent János Kórház gyermek- és csecsemőosztályának első emeleti folyosószakasza, amióta Lukácsi Liza "életet festett" a fehérre meszelt falakra. A most tizenöt éves Liza még kicsi gyerekként feküdt a gyermekosztályon, ahol az asztmáját kezelték. „Láttam, hogy a többiek sem érzik jól magukat, olyan nyomasztó volt nekik is, nekem is az a sok fehér” – mesélte.
A betegséget és a kezelést azóta szerencsésen elfelejtette a ma már kamasz lány, de a sok fehér felület mély nyomokat hagyott benne, ezért felkereste valamikori gyógyítóit, és felajánlotta, hogy részt vesz az osztály „kiszínezésében”. Persze nem minden tapasztalat és alap nélkül tette ezt: „Édesanyám üvegművész; egyszer egy szállodában dolgozott, ahol a gyerekkuckót kellett vidám rajzokkal, színekkel élénkebbé tenni. Anyu kérésére megengedték nekem, hogy fessek a falakra. Nagy sikerünk lett. Azóta több felkérést kaptunk, ma már Pingart néven teszünk eleget az igényeknek, nemcsak Budapesten, de az országban többfelé.”
Akár betegként, akár aggódó látogatóként látja valaki Liza falát, biztosan érezni fogja azt a bátorítást, ami a vidám színekből, képekről árad.Falfirka_megrendelesre1

A.