Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Gyerekotthonban_gyakoroltak_a_tuzoltok

Gyermekotthonban gyakoroltak a tűzoltók

Három szerkocsival vonult fel a Sztehlo Gábor Gyermekotthonba a Közép-budai Tűzőrség. Szerencsére nem „éles” bevetésről volt szó, a tűzoltók a gyerekek közreműködésével három napon keresztül különböző oltási és mentési helyzeteket gyakoroltak a Budakeszi úti intézményben.
A gyámhatóság döntése értelmében jelenleg hatvankét gyermek, illetve fiatal felnőtt él a gyermekotthonban, többségük általános iskolás, de vannak közöttük óvodáskorúak és olyanok is, akik valamilyen felsőoktatási intézménybe járnak. Gáspárné Puskás Krisztina igazgató elmondta, hogy a háromnapos tűzoltógyakorlat azért is hasznos, mert a feladatok teljesítése közben a tűzoltók a pincétől a padlásig megismerkednek az épülettel, így baj esetén pontosan tudják majd, hogy mit és hol keressenek.
Utóbbi láthatóan már most sem okozott gondot a szakembereknek, akik az áramtalanítás és a gázvezetékek lezárását követően pillanatok alatt „kimentették” az épületben rekedt gyerekeket és a felnőtt személyzetet. A mentési gyakorlatot követően valódi tűzoltásra is sor került, az otthon kérésére ugyanis a tűzoltók megmutatták, hogyan kell hatékonyan használni a porral oltó készüléket.
Mint kiderült, a kiskereskedelemben kapható porral oltók a nagyobb tüzekkel is boldogulnak, a lényeg az, hogy mindig kicsivel a tűz forrása fölé kell juttatni az oltóanyagot. Tudni kell, hogy a készülék legfeljebb 10-15 másodpercig működik, ezért érdemes kisebb „fröccsökkel” dolgozni, azaz nem egyszerre kinyomni a palack teljes tartalmát. A töltőpor előnye, hogy a vízzel ellentétben alkalmas elektromos, illetve a konyhákban gyakran előforduló olajos tüzek megfékezésére is. Utóbbit soha nem szabad vízzel oltani, hiszen a tűzhelyen meggyulladó olaj berobban a víztől, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
A bemutatót irányító Csorba Attila századostól azt is megtudhatták a gyerekek, hogy tűz esetén a 105-ös vagy a 112-es telefonszámon lehet bejelentést tenni. A bejelentő neve és telefonszáma mellett egyebek között azt is el kell mondani, hogy mi és hol ég, illetve vannak-e veszélyben emberek. Amennyiben a lakás gyulladt ki, komoly segítséget jelent, ha az otthoniak a tűzoltók kiérkezése előtt kikapcsolják a gázt és az áramot. Csorba Attila hangsúlyozta: a tüzek szinte kivétel nélkül emberi gondatlanság miatt alakulnak ki, ezért nagyon fontos, hogy az élet- és vagyonvédelem érdekében tartsuk be az alapvető biztonsági szabályokat.

knp